Tenisz: Babos döntő szettben diadalmaskodott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.11. 22:43
A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea 7:6, 5:7, 6:2-re nyert az amerikai Jamie Loeb ellen a québeci teniszverseny első fordulójában.

Ez volt a két játékos első egymás elleni mérkőzése. A világranglista 149. helyén álló, 22 éves amerikai kezdett jobban, 2:0-ra vezetett, ám előnyét hamar leadta, és ettől kezdve fej fej mellett haladtak. Babosnak (63.) már 5:4-nél volt három játszmalabdája, amelyekkel még nem élt, a rövidítésben viszont a következőt kihasználta.

A második szett hajráját az amerikai bírta jobban, a döntő felvonásban azonban ismét Babos akarata érvényesült. A második fordulóban a brit Naomi Broady (135.) lesz az ellenfele.

A második szett hajráját az amerikai bírta jobban, a döntő felvonásban azonban ismét Babos akarata érvényesült. A második fordulóban a brit Naomi Broady (135.) lesz az ellenfele.

„Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Őszintén bevallva, nem számítottam arra, hogy Jamie Loeb ilyen jól játszik majd. Elképesztően jól teniszezett! És ezt nem azért mondom, hogy kifogást keressek. Magas színvonalú mérkőzés volt egy nehéz ellenféllel szemben. Örülök, hogy sikeresen vagyok túl ezen! Annak is örülök, hogy már az első kör ilyen nehéz volt és készen kellett lennem. Nem volt egyszerű, sokszor voltam hátrányban. Az első szettben az ellenfelem adogatott a játszmáért, a rövidítésben is vezetett. Nagyon jó, hogy mégis visszajöttem. Aztán a második szettet meg kellett volna nyernem, de 2:0 után picit visszavettem az agresszív játékból… De annak nagyon-nagyon örülök, hogy a harmadik játszmát ilyen keményen és agresszívan tudtam befejezni! Tetszik a verseny, szép a város, nagyszerű a konditerem is. Úgy érzem, a közönség is megkedvelt. Jó élmény, hogy újra itt szerepelhetek” – nyilatkozta Babos a babostimea.hu-nak.

A selejtezőből a főtáblára jutó Stollár Fanny kedden a negyedik kiemelt német Tatjana Mariával játszik a nyitó körben.

WTA-TORNA, QUÉBEC (226 750 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Babos (magyar, 3.)–Loeb (amerikai) 7:6 (7–4), 5:7, 6:2
Min (amerikai)–Pegula (amerikai) 4:6, 6:4, 6:0
Dolehide (amerikai)–Robillard-Millette (kanadai) 6:3, 6:2
Broady (brit)–Aiava (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:3
Erakovic (új-zélandi)–Kudrjavceva (orosz) 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek

Roland Garros: Babos párosban bejutott a harmadik fordulóba

Tenisz
Tegnap, 15:12

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43
Ezek is érdekelhetik