Tenisz: Andy Murray idén már valószínűleg nem játszik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.06. 13:22
A korábbi világelső teniszező, Andy Murray bejelentette, hogy ebben az évben valószínűleg már nem lép pályára.

A skót sztár hivatalos Facebook-oldalán szerdán úgy fogalmazott, hogy a soron következő két kínai versenyen, Pekingben és Sanghajban biztosan nem szerepel, és minden valószínűség szerint Bécsben és Párizsban sem indul csípősérülése miatt. Mind a négy említett tornán, valamint az évzáró vb-n is címvédőként venne részt.

„Az elmúlt hetekben több specialistával konzultáltam, és a csapatommal úgy határoztunk, hosszú távon ez a döntés a legjobb” – áll a bejegyzésében.

Murray hozzátette, nehéz év áll mögötte, de bízik abban, hogy a pihenést és a rehabilitációt követően jövőre ismét Grand Slam-címekért harcolhat. A skót azt is bejelentette, hogy 2018-ban a január eleji, brisbane-i tornán indul először.

Murray előtt a legjobbak közül a szerb Novak Djokovics, a svájci Stan Wawrinka és a japán Nisikori Kej is visszalépett az idei összes hátralevő tornától.

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
23 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
Tegnap, 8:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik