Tenisz: a legjobb németek lemondták a Davis-kupa-szereplést

Vágólapra másolva!
2017.09.05. 18:42
null
Mischa és Alexander Zverev kihagyja a következő Davis-kupa-mérkőzést (Fotó: AFP)
Váratlan nehézséggel szembesült a német Davis-kupa-csapat vezetősége, miután a három legjobb játékosuk lemondta a Portugália elleni szereplést.

 

A szövetség két hete erősítette meg a német férfi teniszszakágat Boris Beckerrel, akit gyakorlatilag Michael Kohlmann kapitány felettesének neveztek ki, és akkor még úgy tűnt, a szakvezetők számíthatnak minden játékosra.

A válogatott szeptember 15–17-én a világcsoportban maradásért Portugáliával méri össze az erejét, de a lisszaboni párharcot Alexander és Mischa Zverev, illetve Philipp Kohlschreiber is kihagyja.

„Ezt a három játékost nagyon nehéz lesz pótolni” – nyilatkozta csalódottan Kohlmann, aki végül a Jan-Lennard Struff, Cedrik-Marcel Stebe, Yannick Hanfmann, Tim Pütz négyest nevezte be a mérkőzésre.

A portugálok esélyei ezzel megnőttek, hiszen legjobbjuk, a világranglista 50. helyén álló Joao Sousa csupán egy pozícióval áll a legjobb bevethető német, Struff mögött.

A VILÁGCSOPORTBA JUTÁSÉRT (SZEPTEMBER 15–17.)
Kazahsztán–Argentína
Kolumbia–Horvátország
Svájc–Fehéroroszország
Hollandia–Csehország
Portugália–Németország
Japán–Brazília
MAGYARORSZÁG–Oroszország
Kanada–India

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
59 perce

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
4 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01
Ezek is érdekelhetik