Tenisz: Sarapova sérülés miatt Wimbledonban sem indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 12:01
Májusi combsérülése miatt még hetekig nem teniszezhet az egykori világelső orosz Marija Sarapova.

Sarapova május 16-án feladta a mérkőzést a római salakpályás torna második fordulójában, így biztossá vált, hogy alanyi jogon nem lehet főtáblás Wimbledonban, most pedig az is eldőlt, hogy sérülése miatt az év harmadik Grand Slam-viadalának selejtezőjében sem indulhat.

„Folytatom a felépülést, jelenlegi terveim szerint a stanfordi verseny lesz a következő, amelyen indulhatok" – írta közösségi oldalán az ötszörös Grand Slam-torna győztes Sarapova.
A kaliforniai torna július 31-én kezdődik.

A 30 éves Sarapova április 26-án tért vissza a doppingesete miatti 15 hónapos eltiltását követően. Stuttgartban az elődöntőig, Madridban pedig – Rómához hasonlóan – a második fordulóig jutott, így jelenleg a 178. helyen áll a világranglistán. A francia nyílt bajnokságra nem kapott szabadkártyát, de mint utóbb kiderült, sérülése miatt nem is tudott volna indulni.

Mivel a teljes füves pályás szezont kihagyja, biztosan nem lesz elegendő világranglistapontja ahhoz, hogy alanyi jogon elinduljon az amerikai nyílt bajnokságon, erre csak szabadkártyával lesz lehetősége.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
1 órája

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
20 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
21 órája

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40
Ezek is érdekelhetik