Tenisz: Wimbledonban már indul a megkéselt Kvitová

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 12:51
A kétszeres győztes Petra Kvitová indul az idei wimbledoni teniszbajnokságon, hét hónappal súlyos kézsérülését követően.

A hírt a cseh játékos menedzsmentje jelentette be kedden. Kvitová neve a már zajló francia bajnokság nevezési listáján is szerepel, menedzsere, Katie Spellman azt mondta, hogy az indulással kapcsolatban csak „az utolsó pillanatban” hoznak döntést.

A párizsi Roland Garroson a főtábla küzdelmei vasárnap kezdődnek meg, a sorsolást pénteken készítik el.

A Wimbledonban 2011-ben és 2014-ben győztes Kvitová legutóbb a franciákkal vívott Fed Kupa-döntőben lépett pályára, 2016. november 12-én. Jelenleg a 16. helyen áll a világranglistán.

A 27 éves Kvitová december 20-án sérült meg az otthonában egy betörés során. A behatoló – akinek személyazonosságára azóta sem derült fény – késsel sebesítette meg a teniszezőt, akinek az ütőt fogó bal kezén mind az öt ujja, valamint két ideg is megsérült, ezért az eset után meg kellett műteni.

Az orvosok minimum féléves kihagyással számoltak. A teniszező azonban a vártnál gyorsabban gyógyult meg, és május elején a közösségi oldalán már megosztott egy fotót, amely edzés közben készült róla.

 

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik