Roland Garros: bokasérülés miatt kérdéses a sztár indulása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 14:20
Jelenleg ötven százalék esély van arra, hogy a 2014-ben döntős Simona Halep részt vesz a vasárnap kezdődő Francia nemzetközi teniszbajnokságon.

A román játékos vasárnap a római fináléban lépett rosszul egy labdamenet közben, és a vizsgálatok szerint elszakadt egy szalag a jobb bokájában.

„Korábban jöttem Párizsba, mint szerettem volna, mert szükségem volt az MRI-vizsgálatra. Az orvosok azt mondják, jelenleg ötven százalék esélyem van, hogy pályára léphetek a Garroson” – írta közösségi oldalán Halep, hozzátéve, sokat javult a lába az elmúlt napokban.

A világranglistán negyedik teniszezőt Serena Williams, Viktorija Azarenka és Marija Sarapova távollétében a favoritok között tartják számon az év második Grand Slam-tornáján, mivel két hete a madridi versenyt megnyerte, Rómában pedig a döntőben szenvedett vereséget az ukrán Elina Szvitolinától.

 

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
1 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
15 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik