Tenisz: nem hibázott az ötödik kiemelt Budapesten

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 16:16
A cseh Lucie Safárová ezúttal nem vacakolt annyit, mint hétfőn a lengyel Magda Linette ellen – igaz, azt a mérkőzést is lezárhatta volna egy óra alatt –, a tajvani Hszie Szü-vejt alig hatvan perc nagyon simán legyőzte a budapesti női kemény pályás tenisztorna szerdai játéknapján. Bár Hsziének olyan túl sok kedve nem volt játszani, de ez legyen az ő baja.

„Más típusú játékos Hszie, mint Linette. A tajvani sok nyeséssel igyekezett megtörni a ritmusomat. Ehhez alkalmazkodnom kellett és gyorsabban játszani, hogy ne tudja sokszor csinálni. Agresszívebb voltam, mint legutóbb, és ez jól működött, s noha az első szerváimat ezúttal sem ütöttem be megfelelő százalékban, a második szettben az is sokat javult. Tehát összességében jobban ment a játék, mint az első körben. Nagyon jó kis verseny a budapesti, a kedd esti hajókázás csodálatos volt. Mivel közel vagyunk az otthonomhoz, többen tudnak eljönni a meccseimre. A csütörtöki párost is várom Timi oldalán, remélem, olyan jól szórakozunk majd, ahogyan az első fordulóban, de azért alapvetően az egyes jobban érdekel” – értékelt Lucie Safárová a Nemzeti Sportnak.Lucie Safárová a Nemzeti Sportnak.

Az ötödik helyen kiemelt Yanina Wickmayer nagy csatában, 2 óra 17 perc alatt győzte le a selejtezőből feljutó Izabella Sinikovát. A belga játékos mellett az orosz Irina Hromacseva is nyert szerda délelőtt, ők ketten éppen egymás ellen játszanak majd a nyolcaddöntőben.

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ

Wickmayer (belga, 5.)–Sinikova (bolgár) 6:3, 4:6, 7:5
Hromacseva (orosz)–Allertova (cseh) 6:7 (6–8), 6:3, 6:4
Gálfi Dalma–Oceane Dodin (francia, 7.) később
Babos Tímea–Ipek Soylu (török) később
NYOLCADDÖNTŐ
Safárová (cseh, 2. kiemelt)–Hszie Szü-vej (tajvani) 6:2, 6:1
Stollár Fanny–Annika Beck (német, 8.) később
PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Anna Blinkova, Udvardy Panna (orosz, magyar)–Hszieh Szu Vej, Okszana Kalasnyikova (tajvani, grúz) 19.00 után

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
17 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
21 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik