Fed-kupa: asztmás rohamot kapott Gálfi ellenfele

KLEIN RON (TALLINN)KLEIN RON (TALLINN)
Vágólapra másolva!
2017.02.09. 10:31
A bosnyák Jelena Simic kétszer kapott asztmás rohamot a Gálfi Dalma elleni tallinni Fed-kupa-mérkőzés közben.

Az első szett közepén, nagyjából 25 percnyi játék után 2:2-nél először vette el a bosnyák Jelena Simic adogatójátékát Gálfi Dalma a Tallinnban zajló Fed-kupa euro-afrikai zóna I. csoportjában. A játékosok leültek a padra, majd a bosnyák oldalról rémisztő hörgés hallatszott: Simic asztmás rohamot kapott.

A játékosnál nem volt inhalációs spray, sem gyógyszer, ám aligha ez volt az első rohama, ugyanis láthatóan pontosan tudta, milyen légzőgyakorlatokat kell végeznie – azért három mentős azonnal berohant hozzá. Nagyjából tíz percet feküdt a kispadon, majd folytatta a játékot: rögtön egyenlített is.

A játékosnál nem volt inhalációs spray, sem gyógyszer, ám aligha ez volt az első rohama, ugyanis láthatóan pontosan tudta, milyen légzőgyakorlatokat kell végeznie – azért három mentős azonnal berohant hozzá. Nagyjából tíz percet feküdt a kispadon, majd folytatta a játékot: rögtön egyenlített is.

A bosnyák a harmadik szett végén, 5:5-nél ismét rohamot kapott, 30–30-nál az alapvonalnál sikítva esett össze a bokáját fájlalva, de végigjátszotta a meccset, Gálfi viszont 2 óra 18 perc alatt 6:4, 1:6, 7:5-re nyert.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
Tegnap, 8:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik