Tenisz: vizes volt a pálya, ezért felgyújtották – videó
Nem hétköznapi módon szárították fel a vizes salakpályát a casablancai challenger teniszversenyen. Felgyújtották.
A casablancai torna elődöntőjében a selejtezőből érkező francia Maxime Janvier 6:4, 4:2-re vezetett a hatodik kiemelt belga Arthur De Greef ellen, amikor eső miatt félbeszakadt a mérkőzésük. A játéktéren kívül úgy szárították fel a pályát, hogy gyúlékony anyagot locsoltak szét rajta, majd meggyújtották.
„Hosszú ideje állt a játék, és még mindig sok víz volt a pályán. A probléma megoldásaként folyékony gázt lehet locsolni a pályára, majd meggyújtani. Nem túl gyakori eljárás, de láttam már rá példát” – magyarázta Carl Baldwin versenyigazgató.
A 19 éves Janvier a szünet után megnyerte a meccset, majd szombaton élete első challengerdöntőjében is ő diadalmaskodott – a görög Sztefanosz Cicipasz ellen 6:4, 6:0-ra győzött.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben
Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt
Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik