Tenisz: Babos még előrébb lépne a világranglistán

Vágólapra másolva!
2016.04.12. 13:34
Babos Tímea ugyan már az első negyedévben elérte az esztendő végére kitűzött célt, a legjobb negyvenbe kerülést a teniszezők egyéni világranglistáján, de elmondása szerint nem elégszik meg ezzel, még előrébb akar lépni.


„Elképesztő érzés volt elérni a célomat. Ez motivál, így még edzeni is könnyebb. Nemcsak megtartani akarom ezt a pozíciót, hanem még jobbat szeretnék a világranglistán” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a soproni játékos.
„Elképesztő érzés volt elérni a célomat. Ez motivál, így még edzeni is könnyebb. Nemcsak megtartani akarom ezt a pozíciót, hanem még jobbat szeretnék a világranglistán” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a soproni játékos.

Babos kifejtette, egyéniben az lenne a csoda, ha lemaradna a riói olimpiáról, mert ehhez elég a legjobb 56-ban lennie a június 6-i ranglistán. Ugyanakkor az, hogy párosban is indulhasson, nem csupán rajta múlik. Elmondása szerint a kvalifikációs szabályzat alapján a páros világranglista első tíz helyezettje biztosan indulási lehetőséghez jut. A 22 éves játékos jelenleg 11. ebben a rangsorban.

„Egyelőre nem tudok az olimpiára gondolni, mert addig még van két Grand Slam-torna, ami teniszezőként fontosabb. De ha már kijutok, akkor nemcsak ott lenni akarok, hanem lehetőleg szeretnék meccseket nyerni Rióban” – mondta Babos, aki elárulta, kifejezetten örül, hogy az ötkarikás játékokon kemény borításon játszanak majd és nem salakon.

A most kezdődő salakpályás szezonról elárulta, hogy a fizikai felkészülést már megkezdte, mert ez a borítás más izomcsoportokat mozgat meg, mint a kemény pálya. Az idén kezdett el egy új sportpszichológiai csapattal dolgozni, amelynek most az lesz a feladata, hogy mentálisan is felkészült legyen a nem éppen kedvencének számító borításra.

A kilenchetes turnéról hazatért játékos szerint az elkövetkező hetek programja is sűrű lesz:

„Jövő héten csak akkor indulok Stuttgartban, ha kapok helyet a főtáblán. Sajnos, amikor nevezni kellett, akkor még nem álltam ennyire elöl a ranglistán. Azt követően Marokkóban játszom, majd következik Madrid és Róma, végül a Roland Garros. De utána sem lesz pihenés, mivel kezdődik a füves pályás szezon”.

Babos elmondta, Wimbledonig biztosan a kazah Jaroszlava Svedovával alkot egy párt, de kiemelte, idén az egyénire koncentrál, azaz egyetlen meccset sem áldozna be a páros miatt.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
14 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
23 órája

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik