Kép: Wozniacki és a sportvilág kiakadt a teniszező tettén!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.01. 13:06
Nem könnyű a teniszvilágban újat mutatni, de az amerikai Coco Vandeweghe vezetésével az ESPN-nek sikerült kiakasztania a szurkolókat és a profikat.

A felháborodás tárgya az volt, hogy az amerikai teniszező a US Open első fordulójában az első szett után, a meccs közben adott interjút. Hasonlóra még sosem volt példa, a teniszezők kizárólag az összecsapás befejezése után beszélhettek eddig a média képviselőivel.a US Open első fordulójában az első szett után, a meccs közben adott interjút. Hasonlóra még sosem volt példa, a teniszezők kizárólag az összecsapás befejezése után beszélhettek eddig a média képviselőivel.


Bár az ESPN-nél vélhetően nem épp ilyen reakcióra számítottak, a gyakran konzervatív teniszvilág kiakadt a tetten, Caroline Wozniacki pedig egyenesen kérdőre vonta Coco Vandeweghét, mondván, jobban tenné, ha inkább a játékra koncentrálna.


Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
23 órája

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik