Davis-kupa: menesztették a francia válogatott kapitányát

Vágólapra másolva!
2015.09.18. 17:30
Menesztették Arnaud Clément-t, a tavaly Davis-kupa-döntős francia teniszválogatott kapitányát.

A francia szövetség az edző és a játékosok között „növekvő feszültséggel” indokolta döntését, továbbá azzal, hogy „hiába igyekezett egyesíteni és motiválni a csapatot”.

Clément-t három éve, néhány nappal aktív pályafutásának befejezése után nevezték ki kapitánynak, és a hazai pályán Svájccal szemben 3–1-re elvesztett decemberi döntő után két évvel meghosszabbították a szerződését. Idén a franciák a negyeddöntőig jutottak, ahol 3–1-re kikaptak Londonban a britektől.

Clément utódjaként a nemzeti együttest 1991-ben és 1996-ban Davis-kupa-diadalra vezető Yannick Noah-t emlegetik, aki az 1983-as Roland Garros megnyerésével egyben a legutóbbi francia férfi Grand Slam-bajnok.

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
4 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
20 órája

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
2025.09.08. 11:18

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik