Tenisz: Federer után Kvitová is csókbetegségben szenvedett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.11. 10:50
Mononukleózis miatt gyengélkedett az év első felében Petra Kvitová, a csehek kétszeres wimbledoni bajnok teniszezője.




A világranglista negyedik helyén álló játékos a szokásosnál kevesebb tornán vett részt a fáradtsággal, lázzal, torokfájással, izomfájdalmakkal és étvágytalansággal járó fertőzés következtében.


A világranglista negyedik helyén álló játékos a szokásosnál kevesebb tornán vett részt a fáradtsággal, lázzal, torokfájással, izomfájdalmakkal és étvágytalansággal járó fertőzés következtében.

Szóvivője szerint azonban nemrég már megtalálták a Pfeiffer-féle mirigyláznak vagy csókbetegségnek is nevezett kór antitestjeit a vérében.

„Petra versenyezhet, de folyamatos orvosi felügyelet alatt áll” – hangsúlyozta Karel Tejkal.

A teniszezők közül korábban Szávay Ágnes és a volt világelső Roger Federer is szenvedett mononukleózisban, míg a horvát Mario Ancicnak és a svéd Robin Söderlingnek a pályafutásába került a vírusfertőzés.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik