Roland Garros: végzetes esőszünet, Fucsovics kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 18:24
A Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyes selejtezőjének második fordulójában Fucsovics Márton 6:3, 6:1-re kikapott a japán Daniel Tarótól, így kiesett. A magyar játékos az esőszünet (4:3) után már csupán egy játékot nyert meg.

Pedig nem indult rosszul a mérkőzés a világranglista 168. helyén álló Fucsovics számára, egyből elvette az őt egy hellyel követő ellenfele adogatását, és a meccs elején ellépett 2:0-ra.

A második szervajátékánál aztán hiába hárított öt bréklabdát, a hatodikkal már élt a japán, aki gyorsan fordított is (2:3). Az újabb fogadójátéknál a magyar játékosnak még volt labdája a fordításhoz, ezt azonban nem tudta kihasználni, Daniel 4:3-as előnyénél pedig az esőzés miatt félbe kellett szakítani a meccset.

A rövid pauzát követő folytatásban pedig már nem sok öröme volt Fucsovicsnak, innentől kezdve ugyanis egy adogatójátékot sem tudott megnyerni, és fogadóként is csak egy gémet hozott össze, így 1 óra és 19 percnyi játék után kikapott, és kiesett.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (26 928 600 euró, salak)
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Daniel (japán)–Fucsovics 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Roland Garros: Sinner és Djokovics is könnyedén jutott be a negyedik fordulóba

Tenisz
21 órája

Tűzijáték, füstbombák – a PSG szurkolói megzavarták a Roland Garros játékosait

Bajnokok Ligája
22 órája

Roland Garros: Babos párosban bejutott a harmadik fordulóba

Tenisz
Tegnap, 15:12

Marozsánék kikaptak párosban a címvédőtől a Garroson

Tenisz
Tegnap, 14:47

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
2025.05.30. 23:50

Swiatek és Szabalenka is szettveszteség nélkül menetel a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.30. 16:57

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58
Ezek is érdekelhetik