Tenisz: Sarapova megtorpant, de tornagyőztes lett Pekingben

Vágólapra másolva!
2014.10.05. 13:11
A negyedik helyen kiemelt orosz Marija Sarapova három szettben nyert a harmadikként rangsorolt cseh Petra Kvitová ellen a pekingi női tenisztorna döntőjében.

Kvitová már a mérkőzés elején elvette Sarapova adogatását, ám az orosz 3:2-nél visszavette elveszített játékát, majd brékelte ellenfelét, ezek után 6:4-re meg is nyerte az első szettet.

A második játszma nehezen kezdődött Sarapova számára, majdnem elvesztette az első gémet, ám nagy nehézségek után végül kiszenvedte saját adogatójátékát, 1:1-nél viszont már brékelte Kvitová. A cseh innentől a kezébe vette az irányítást, ismételten elvette Sarapova szerváját, aki zavarodottságában, 4:1-es hátrányban magához is kérette edzőjét, ami után aztán rögtön brékelte Kvitovát, de a lendület hamar elfogyott, a szettet így Kvitová nyerte meg 6:2-re.

A döntő szettre Sarapova összeszedte magát, hozta az első adogatójátékát, aztán rögtön el is vette Kvitováét. 3:0-ra elhúzott, végül simán, 6:3-ra megnyerte a döntő játszmát, és ezzel a tornát is.

Sarapova idei negyedik sikerével hétfőtől második lesz a világranglistán az amerikai Serena Williams mögött, megelőzi a román Simona Halepet és a múlt héten Vuhanban győztes Kvitovát.

TENISZ, WTA-TORNA, PEKING (5 427 105 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Sarapova (orosz, 4.)–Kvitová (cseh, 3.) 6:4, 2:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
14 órája

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38

Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője

Népsport
2025.07.05. 09:26

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34
Ezek is érdekelhetik