US Open: Babos Tímea a wimbledoni elődöntőssel kezd

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2014.08.23. 10:19
Babos Tímea a világranglistán száz hellyel előrébb rangsorolt, 15. helyezett cseh Lucie Safárová ellen kezd a jövő héten rajtoló amerikai nyílt bajnokságon (US Open). Safárová idén elődöntőt játszott Wimbledonban, többek között ennek köszönheti előkelő pozícióját.

 

 

„Nem könnyű a sorsolás, ez egyértelmű, viszont azt gondolom, hogy jó játékkal bárkit meg lehet szorongatni vagy éppen megverni – mondta a magyar hölgy. – Lucie-nek az elmúlt időben rengeteg jó eredménye volt, de ahogy mondtam, bármi lehet. Úgy állok oda a pályára, hogy mindent odateszek, amim van, és meglátjuk, mire lesz elég.”

Safárováról már csak azért is sokat tud, mert együtt is párosoztak. Idén Sydneyben senki sem győzte le őket – most az egyikük biztosan szomorú lesz.

„Kedvelem Lucie-t, rengetegszer láttam játszani, nyertünk tornát együtt, így ismerem a játékát, ami persze fordítva is igaz” – tette hozzá Babos Tímea.

Legjobb játékosunk ebben az évben aktuális párjával gyakran eljut a végjátékig, akár nő, akár férfi oldalán teniszezik. Ez a Grand Slam-tornákra is igaz: Párizsban az amerikai Eric Butorac-kal eljutott a vegyes párosok elődöntőjéig, Wimbledonban a francia Kristina Mladenoviccsal pedig a fináléig. Nem rossz sorozat, jó folytatást ígér, hiszen Butorac-kal és Mladeniviccsal ezúttal is megméreti magát.

Mivel három vasat tart a közelgő New York-i Grand Slam-tornán is a tűzben, akár egymás kárára is mehetnének a túlzott terhelés miatt. Babos Tímea nem így érzi.

„Abszolút segít, hogy párosban és vegyes párosban is játszhatok – mondta. – Jó érzés naponta akár többször is odaállni egy Grand Slam-torna pályájára játszani. Élvezem az itt töltött perceket, a sikereket. És természetesen jókat lehet gyakorolni akár a vegyes párosban, akár a párosban, s ez segíti az egyéni játékomat is.”

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
6 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
9 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
20 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik