Tenisz: Nadal és Sarapova nyert, Ivanovics kikapott Madridban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.09. 17:27
Rafael Nadal sorozatban 17. alkalommal is legyőzte Tomás Berdychet, ezzel bejutott a salakpályás madridi tenisztorna elődöntőjébe.

A két játékos első egymás elleni mérkőzését Nadal nyerte meg, és bár a következő három után Berdych örülhetett – mindháromszor kemény pályán győzött a cseh –, azóta (2006) csak a spanyol klasszis diadalmaskodott kettejük párharcában. Nadal ellenfele az elődöntőben honfitársa, Roberto Bautista-Agut lesz, aki a torna meglepetésemberét, Santiago Giraldót két játszmában legyőzte.

A hölgyek versenyében a világelső Serena Williams visszalépése után a második helyen kiemelt Li Na is búcsúzott, a kínai játékost Marija Sarapova múlta felül szetthátrányból fordítva. A román Simona Halep is készülhet az elődöntőre, miután két sima játszmában megverte Ana Ivanovicsot.

ATP 1000-ES TORNA, MADRID (3 671 405 euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 1.)–Berdych (cseh, 6.) 6:4, 6:2
Bautista-Agut (spanyol)–Giraldo (kolumbiai) 6:3, 6:4
Ferrer (spanyol, 5.)–Gulbis (lett) 7:6, 6:3
Nisikori (japán, 10.)–López (spanyol) 6:4, 6_4
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Bautista-Agut (spanyol)
Nisikori (japán, 10.)–Ferrer (spanyol, 5.)

WTA-TORNA, MADRID (4 231 877 dollár, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Kvitová (cseh, 5.)–S. Williams (amerikai, 1.) S. Williams feladta
Halep (román, 4.)–Ivanovics (szerb, 11.) 6:2, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Garcia (francia) 6:4, 4:6, 6:4
Sarapova (orosz, 8.)–Li Na (kínai, 2.) 2:6, 7:6, 6:3
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kvitová (cseh, 5.)–Halep (román, 4.)
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Sarapova (orosz, 8.)

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik