Roland Garros: Babos női párosban is búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 19:48
Babos Tímea oldalán az amerikai Varvara Lepchenkóval két szettben vereséget szenvedett a 2012-es bajnok, tavaly döntős Sara Errani, Roberta Vinci olasz kettőstől a francia nyílt teniszbajnokság női páros versenyének nyitófordulójában.

A viadal honlapjának beszámolója szerint Babos és társa fél óra alatt veszítette el az első játszmát, majd a másodikban korán brékelőnybe került, de 3-1-es vezetése után több játékot már nem nyert, így 72 perc alatt alulmaradt.

A 21 éves magyar játékos – a párizsi Grand Slam-torna egyetlen magyarja – egyesben a selejtező harmadik körében esett ki, s már csak vegyes párosban javíthat. Ennek a számnak az első fordulójában pénteken, az amerikai Eric Butorac oldalán lép pályára a Janette Husarova, Oliver Marach szlovák-osztrák kettős ellen.

A 21 éves magyar játékos – a párizsi Grand Slam-torna egyetlen magyarja – egyesben a selejtező harmadik körében esett ki, s már csak vegyes párosban javíthat. Ennek a számnak az első fordulójában pénteken, az amerikai Eric Butorac oldalán lép pályára a Janette Husarova, Oliver Marach szlovák-osztrák kettős ellen.

A nap további eredményeit, illetve a következő forduló párosítását itt találja!

ROLAND GARROS
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ (32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Sara Errani, Roberta Vinci (olasz, 2.)–Babos Tímea, Varvara Lepchenko (magyar, amerikai) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos a vb-n, Marozsán Párizsban – öt magyar teniszező játszik külföldön a jövő héten

Tenisz
1 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
6 órája

Tenisz: Babosék párosa döntőbe jutott Tokióban

Tenisz
Tegnap, 12:47

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
2025.10.24. 12:57

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00
Ezek is érdekelhetik