Tenisz: Rafael Nadal már várja a salakszezont

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.02. 16:59
A világelső spanyol Rafael Nadal már várja, hogy ismét salakpályás teniszversenyeken indulhasson, mert saját bevallása szerint a szerb Novak Djokovics jelenleg jobb formában van, mint ő.

A 27 éves Nadal kedvence a salakos pálya, eddigi 62 egyéni címéből 43-at ezen a borításon szerzett. Áprilisban kilencedik monte-carló-i címét gyűjtheti be, majd következik Barcelona, Madrid és Róma, május végén pedig a Roland Garros, amelyen szintén nyolc elsősége van.

„Azt hiszem, a szezont jól kezdtem, még ha nem is voltam fantasztikus. Próbálok még keményebben edzeni, hogy fizikailag és szellemileg is megfelelő állapotban várjam a salakos viadalokat” – mondta Nadal, aki 2014-ben Dohában és Rio de Janeiróban győzött, az Australian Openen és legutóbb Miamiban finalista volt.

„Miamiban nem voltam Djokovics szintjén” – jegyezte meg.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik