Tenisz: Nadal néhány nap múlva ismét edzésbe állhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.27. 14:30
Nagybátyja és edzője, Toni Nadal tájékoztatása szerint hamarosan újrakezdheti az edzéseket Rafael Nadal világelső spanyol teniszező, aki hátfájdalmai miatt vasárnap kis híján feladta a Stanislas Wawrinka elleni Australian Open döntőt, végül azonban végigjátszotta a meccset, és négy szettben alulmaradt.

A 13-szoros Grand Slam-győztes játékos szülőföldjén, Mallorcában regenerálódik majd, mielőtt február elején Buenos Airesbe utazik, ahol már salakon lép pályára.

„Az orvos azt mondta, hogy meghúzódtak az izmok, de néhány nap pihenés után ismét edzésbe állhat. A döntőben már úgy lépett pályára, hogy a héten lelkiismeret-furdalása volt, de az lett volna a furcsa, ha nem érintik meg a történtek. A második szett második játékában már érezte, hogy becsípődött a háta, de amikor az ápolás után rákérdeztem nála, hogy mi a helyzet, azt mondta, hogy elmúlt!” – emlékezett vissza a vasárnapi történésekre és a spanyol klasszist sújtó sérülésekre Toni Nadal.

Mint Ismert, Rafael Nadalnak a hátsérülését megelőzően a tenyerén keletkezett vízhólyaggal is meggyűlt a baja.

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik