Tenisz: Fucsovics Márton is ütőt ragad az ATP-vb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 07:02
Miközben Roger Federer vagy Jo-Wilfried Tsonga még javában küzd a világbajnoki részvételért, Fucsovics Márton már biztosan pályára lép a londoni O2 Arenában. Tévedés ne essék, a magyar fiatalember továbbra is csak a top kétszáz kapuját ostromolja, de a „nagyok" edzőpartnereként a lehető legközelebbről kóstolhat bele az év legrangosabb versenyének hangulatába.

„Velem együtt öt-hat ütőpartner lesz ott Londonban. Az ütőszponzoromon és a menedzserirodámon keresztül kerestek meg a szervezők. A versenynapok előtt mindig kialakul a program, akkor tudom meg, hogy éppen kivel kell melegítenem – mondta Fucsovics Márton, aki éppúgy segítheti Novak Djokovicsot, ahogy Rafael Nadalt is, nem véletlen, hogy lemondta arra a hétre tervezett pozsonyi versenyét. – Ilyen lehetőség nem adódik minden héten, úgyhogy az edzőmmel úgy döntöttünk, Pozsony helyett Londonba megyünk. Azonkívül, hogy a világ legjobb nyolc játékosával edzhetek, ilyenkor beszélgetni is tudok velük, és főleg a játék mentális részéről szeretném kérdezni őket."

Fucsovics a héten a németországi Eckentalba utazott, ahol a 30 ezer dolláros challengertorna főtáblájáról indul, és minden bizonnyal párosban is ott lesz Gödry Leventével az oldalán. Ami pedig a további programot illeti: a világbajnokságot követően előbb Helsinkibe utazik egy viadalra, majd november közepén az olaszországi Andriában zárja a szezont.

Legfrissebb hírek

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
9 órája

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
12 órája

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
14 órája

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
16 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
2025.09.30. 10:04

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
2025.09.30. 09:57

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik