Tenisz: Hingist beiktatták a Hírességek Csarnokába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.14. 15:24
null
A Hírességek Csarnokának négy új tagja, balról jobbra: Ion Tiriac, Martina Hingis, Charlie Pasarell, és Cliff Drysdale (Fotó: Reuters)
Ünnepélyes keretek között beiktatták a tenisz Hírességek Csarnokába szombaton az ötszörös Grand Slam-győztes, korábbi világelső Martina Hingist.

 

A 32 éves svájci exjátékos az egyik legfiatalabb, aki a patinás társaság tagja lett: korábban Tracy Austint 30, Björn Borgot 31, Hana Mandlikovát pedig szintén 32 éves korában érte ez a megtiszteltetés.
Az egykori Csehszlovákiában született Hingis – aki a legendás Martina Navratilová után kapta a keresztnevét – 1993-ban, a Roland Garroson tette le a névjegyét, miután mindössze 12 évesen diadalmaskodott a juniorok között. Két héttel 14. születésnapja előtt lépett be a profik táborába, s később számos, életkorra vonatkozó rekordot megdöntött.

Hingis GS-tornán ötször győzött, 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben az Australian Openen, 1997-ben Wimbledonban és a US Openen, a világranglistát pedig összesen 209 hétig vezette. Párosban is nyert GS-versenyeket, de sérülései miatt nagyon korán, már 22 esztendősen vissza kellett vonulnia. Négy évvel később ugyan megpróbálkozott a visszatéréssel, de rövidesen ismét befejezte a pályafutását, miután – kokainnal – pozitív lett a doppingtesztje. Tagadta, hogy kábítószerrel élt volna, de visszavonult, s nem harcolt eltiltása ellen.

Hingis mellett ezúttal még a dél-afrikai Cliff Drysdale, az amerikai Charlie Pasarell, a román Ion Tiriac és a 94 éves ausztrál Thelma Coyne Long lett tagja a sportág halhatatlanjainak.

Az 1955-ben létrehozott tenisz Hírességek Csarnoka az egyesült államokbeli Newportban található.

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
14 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik