Tenisz: Hingis hat év pihenő után ismét pályára lép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 18:59
Visszavonulása után hat évvel ismét tétmérkőzésen lép pályára a hónap végén a korábbi világelső Martina Hingis, akit a hétvégén iktattak be a tenisz Hírességek Csarnokába.
A 32 éves, ötszörös Grand Slam-tornagyőztes svájci játékos a szlovák Daniela Hantuchová oldalán szerepel párosban a kaliforniai Carlsbadban július 27-én kezdődő keménypályás versenyen.A Kassán született Hingis 43 tornán, köztük 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben az Australian Openen, 1997-ben Wimbledonban és a US Openen győzött, a világranglistát pedig összesen 209 hétig vezette. Párosban is nyert GS-versenyeket, de sérülései miatt nagyon korán, már 22 esztendősen visszavonult.Négy évvel később megpróbálkozott ugyan a visszatéréssel, de rövidesen ismét befejezte a pályafutását, miután – kokainnal – pozitív lett a doppingtesztje. Tagadta, hogy kábítószerrel élt volna, de visszavonult, és nem harcolt eltiltása ellen.
Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
14 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik