Tenisz: S. Williams simán legyőzte Sarapovát a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 14:46
null
Serena Williams szűk másfél óra alatt megnyerte a madridi tenisztorna döntőjét (Fotó: Action Images)
A Madridban zajló salakpályás női tenisztorna döntőjében az első helyen kiemelt Serena Williams 6:1, 6:4-es győzelmet aratott a másodikként rangsorolt Marija Sarapova ellen, így megvédte a címét a spanyol fővárosban.

 

Az első játszmában Williams nem ismert kegyelmet, és korán 4:0-s előnyre tett szert. Ezt követően egy maratoni játékot láthattak a nézők, amelyet Sarapova nyert meg, hozva ezzel a saját adogatását, majd újból a világranglista éllovasa ragadta magához a kezdeményezést, amelynek végén 6:1-re megnyerte az első szettet. Ehhez 35 percre volt szüksége.

A második játszmát kiválóan kezdte az orosz hölgy, rögtön az első játékban elvette Williams adogatását. Sarapova brékelőnye 3:1-ig tartott ki, utána az amerikai zsinórban megnyert három játékot, sőt bréklabdája is volt, ám azt végül a második helyen kiemelt versenyző hárította (4:4).

Az utolsó két gémben viszont nem volt kérdés, a címvédő Serena Williams mind a nyolc hátralévő labdamenetet megnyerte, így sorozatban 12. alkalommal győzte le Sarapovát, összesítésben pedig 13–2-re vezet ellene.

Az 50. tornagyőzelmét arató Williams sikerével megőrizte helyét a női teniszezők világranglistájának élén, míg Sarapova továbbra is a második.

WTA-PREMIERTORNA, MADRID (4 033 254 dollár, salak)
DÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:1, 6:4

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33
Ezek is érdekelhetik