Tenisz: Nadal nyerte meg a spanyol brékháborút

Vágólapra másolva!
2013.05.17. 19:55
A címvédő, hatszoros győztes Rafael Nadal 6:4, 4:6, 6:2-re legyőzte David Ferrert a római salakpályás teniszverseny férfi egyesének pénteki negyeddöntőjében, és ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol a Novak Djokovicsot búcsúztató Tomás Berdych lesz az ellenfele.

Ferrer jól kezdett, az első bréklehetőségek előtte nyíltak, csakhogy Nadal megvédte szerváját, és az ötödik játékban ő lopta el ellenfele szervagémjét. Mint utóbb kiderült, ez volt a kulcsmomentum az első játszmában, bár Nadalnak a következő – kettős hibával terhelt – adogatójátékában bréklabdát kellett hárítania, nem is egyet.

A második játszma első játéka óriási küzdelmet hozott, Ferrer végül bréklabdát védve tartotta meg. S ha már ez összejött, Ferrer taktikát váltott, a korábbiaknál erőteljesebben támadta Nadal szerváit, és egymás után kétszer (!) el is vette honfitársa adogatógémjét: 4:0! Folytatódott a ritka nagy bréklabdacsata: most Nadalon volt a lopás sora, majd megadatott a lehetőség Ferrernek is, csakhogy Nadal visszaverte a kísérletet – ezzel együtt a brékelőnnyel Ferrer eljutott a játszmagyőzelemig.

A harmadik szettben sem kellett sokáig várni az első brékre: 2:1-nél Nadal „lopott", majd lendületbe jőve megtette ezt 4:1-nél is, így a fordulatos meccs korábbi szakaszához képest simán húzta be a továbbjutáshoz szükséges második strigulát. Kettejük párbaja egyoldalúbb, mint a pénteki meccs volt: Nadal 19–4-re vezet.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (2 646 495 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 5.)–Ferrer (spanyol, 4.) 6:4, 4:6, 6:2
KORÁBBAN
Berdych (cseh, 6.)–Djokovics (szerb, 1.) 2:6, 7:5, 6:4
Paire (francia)–Granollers (spanyol) 6:1, 6:0
KÉSŐBB
Janowicz (lengyel)–Federer (svájci, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
7 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
8 órája

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik