Federer már csak két sikerre Vilasék rekordjától

Federerre a 3. fordulóban már vélhetően nehezebb mérkőzés vár, hiszen a hazai környezetben szereplő Julien Benneteau lesz az ellenfele. A francia esélyeit rontja, hogy ő nem 82, hanem 239 percet töltött a pályán szerdán, és csak öt szettben tudta legyűrni a német Tobias Kamkét.
Újabb okostelefon került elő az egyik mérkőzés közben, de ezúttal más okból kifolyólag. Két nappal korábban Szerhij Sztahovszkij egy általa vitatott pont után fényképezett le egy labdanyomot, miután a bíró outnak ítélte az ukrán egyik ütését, a játékos szerint viszont a labda csípte a fonalat, ezt pedig a Twitterre feltöltött fotóval is bizonyítani igyekezett. Gaël Monfils az Ernests Gulbis elleni 2. fordulós meccsén a harmadik szett után vette elő az iPhone-ját – kihasználva, hogy lett ellenfele kiment a mosdóba –, és videóra vette a közönség hullámzását. A francia showman 6:7, 6:4, 7:6, 6:2-re nyert, így ő vidámabban nézheti vissza a telefonjára rögzített anyagot, mint a Richard Gasquet-től simán kikapó Sztahovszkij.

A nőknél a legjobb 32 között összefuthatott volna egy korábbi győztes és egy exvilágelső, és nem a 2009-ben diadalmaskodó Szvetlana Kuznyecován múlt ennek megvalósulása. Hanem a 10. helyen kiemelt Caroline Wozniackin, aki 7:6, 6:3-ra kikapott a szerb Bojana Jovanovszkitól. A dán szőkeségnek így továbbra is a 2010-es negyeddöntő jelenti a legjobb eredményét a francia GS-tornán.
Serena Williams ugyanakkor jó úton halad afelé, hogy 2002 után másodszor is felemelhesse a Roland Garros-trófeát, második áldozata a francia Caroline Garcia volt, akit 6:1, 6:2-vel intézett el.
Ana Ivanovics szintén egy hazai játékossal bánt el, Mathilde Johanssonnak négy játékot engedett át.
FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Monfils (francia)–Gulbis (lett) 6:7, 6:4, 7:6, 6:2
Robredo (spanyol, 32.)–Sijsling (holland) 6:7, 4:6, 6:3, 6:1, 6:1
Seppi (olasz, 20.)–Kavcic (szlovén) 6:0, 7:6, 6:7, 4:6, 6:3
Almagro (spanyol, 11.)–Roger-Vasselin (francia) 6:2, 6:4, 6:3
Raonic (kanadai, 14.)–Llodra (francia) 7:5, 3:6, 7:6, 6:2
K. Anderson (dél-afrikai, 23.)–Donszkoj (orosz) 6:7, 6:1, 7:5, 6:2
López (spanyol)–Sousa (portugál) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
Ferrer (spanyol, 4.)–Montanés (spanyol) 6:2, 6:1, 6:3
Tsonga (francia, 6.)–J. Nieminen (finn) 7:6, 6:4, 6:3
Chardy (francia, 25.)–Bautista-Agut (spanyol) 6:1, 7:5, 6:4
Troicki (szerb)–Gimeno-Traver (spanyol) 4:6, 7:6, 6:0, 6:7, 6:4
Cilic (horvát, 10.)–Kyrgios (ausztrál) 6:4, 6:2, 6:2
Simon (francia, 15.)–Cuevas (uruguayi) 6:7, 6:1, 6:1, 6:1
Querrey (amerikai, 18.)–Hájek (cseh) 6:4, 7:5, 6:4
Benneteau (francia, 30.)–Kamke (német) 7:6, 7:5, 5:7, 0:6, 6:4
Federer (svájci, 2.)–Devvarman (indiai) 6:2, 6:1, 6:1
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.)–Garcia (francia) 6:1, 6:2
Cirstea (román, 26.)–Larsson (svéd) 6:1, 6:4
Cetkovská (cseh)–Pavljucsenkova (orosz, 19.) 7:5, 2:6, 6:4
Vinci (olasz, 15.)–Voszkobojeva (kazah) 6:4, 4:6, 6:2
Jovanovszki (szerb)–Wozniacki (dán, 10.) 7:6, 6:3
Kuznyecova (orosz)–Rybariková (szlovák) 1:6, 6:2, 6:2
Lepchenko (amerikai, 29.)–Szvitolina (ukrán) 7:5, 6:1
Kerber (német, 8.)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Burdette (amerikai) 6:3, 6:2
Pfizenmaier (német)–U. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:3
Razzano (francia)–Z. Kucová (szlovák) 4:6, 6:2, 6:0
Ivanovics (szerb, 14.)–Johansson (francia) 6:2, 6:2
Puig (Puerto Ricó-i)–Keys (amerikai) 6:4, 7:6
Suárez-Navarro (spanyol, 20.)–Rogers (amerikai) 3:6, 6:4, 6:4
Lisicki (német, 32.)–Torró-Flor (spanyol) 6:4, 6:0
Errani (olasz, 5.)–Putintsteva (kazah) 6:1, 6:1

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben






