Tenisz: Czink a főtáblán már nem tudott meccset nyerni

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 19:28
null
Czink Melinda a második játszma közepén elvesztette a fonalat (Fotó: Action Images)
A selejtezőt sikerrel vevő Czink Melinda 3:6, 6:3, 6:2-re kikapott a fehérorosz Olga Govorcovától a Miamiban zajló tenisztorna női egyesének főtábláján, az 1. fordulóban.

Czink a selejtezőben kezdte szereplését, és onnan szettveszteség nélkül a főtáblára. Jó formában várhatta tehát újabb mérkőzését, és mondhatni lendületből megnyerte az első szettet. Az elején elhúzott 3:0-ra, és ezt az előnyét végig megtartotta. A világranglistán nála harminc hellyel előrébb található Govorcova (64.) mind a négy bréklabdáját veszni hagyta a nyitó játszmában.

A pinszki születésű, ám minszki lakhelyű fehérorosz játékos a második felvonás elejére már jobban figyelt, 2:2 után pedig ezúttal ő mutatott be egy 3:0-s szériát, és 6:3-mal egalizált.

A döntő szettben Czink adogatott először, de rögtön brékhátrányba került. Govorcova 2:1-es vezetésénél Czinknek három bréklabdája volt, ám a fehérorosz 0:40-ről hozni tudta a szervajátékát. Ezután a magyar teniszező már csak egy gémet tudott nyerni, így az 1 óra, 45 perces mérkőzést követően Govorcova készülhet a második fordulóra.

 

WTA-PREMIERTORNA, MIAMI (5 185 625 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Govorcova (fehérorosz)–Czink (magyar) 3:6, 6:3, 6:2
Oprandi (olasz)–Rus (holland, 4.) 6:4, 3:6, 6:3
Muguruza (spanyol)–Siniaková (cseh) 6:2, 3:6, 6:4
Vögele (svájci)–Martic (horvát) 6:3, 6:3
Hantuchová (szlovák)–Pironkova (bolgár) 6:2, 6:4
Kuznyecova (orosz)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:3, 6:3
Hampton (amerikai)–Niculescu (román) 6:4, 6:3

 

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (4 330 625 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Rosol (cseh)–Müller (luxemburgi) 7:5, 6:4
Devvarman (indiai)–Donszkoj (orosz) 4:6, 7:6, 6:2
Hanescu (román)–Kuznetsov (amerikai) 4:6, 6:3, 4:1-nél Kuznetsov feladta
Kamke (német)–Kavcic (szlovén) 7:6, 6:3
Llodra (francia)–Paire (francia) 7:6, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34

Babos Tímea: A sírból hoztam vissza saját magam...

Tenisz
2025.09.02. 10:32
Ezek is érdekelhetik