A mérkőzésen harmadik játszma 3:3-ig nem volt brék, ekkor az első két szettet rövidítésben megnyerő Nadal el tudta venni Gabasvili adogatását egy rossz tenyeres után, innen pedig nem volt visszaút az orosznak. A világelső ekkor már hét kihasználatlan bréklehetőségnél tartott, nem csoda, hogy hangos „Sí!" ordítással nyugtázta az előny megszerzését. Nadal zsinórban 15. mérkőzését nyerte meg Grand Slam-tornán, a 16. sikert a világranglista 39. helyezettje, az üzbég Gyenyisz Isztomin ellen szerezheti meg.
„Nehéz mérkőzés volt, de azt hiszem, jól játszottam. A szerválás most jól ment, és remélem, ez így is marad. Nem a legnagyobb erősségem, de mindig is nagyon sokat edzettem, hogy fejlődjek ezen a téren. Ha azt akarom, hogy itt győzelmi esélyeim legyenek bármikor, nagyon jól kell adogatnom" – kommentálta a meccset Nadal.
Közel másfél éves kihagyás – és hét Grand Slam-torna elmulasztása – után ismét üdvözölhette a közönség David Nalbandiant, aki alaposan kifárasztotta magát első mérkőzésén. Az argentin teniszező 7:6, 3:6, 6:4, 6:7, 6:4-re győzött egy kis híján négyórás mérkőzésen a selejtezőből feljutott dél-afrikai Rik De Voest ellen.
„Jól éreztem magam, a sérüléseim után egyszerűen boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek. Fizikálisan rendben voltam, de mindenekelőtt csak élvezni akarom, hogy megint a pályán vagyok" – nyilatkozta Nalbandian.
| FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ, AZ EDDIGI EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT |
| Nadal (spanyol, 1.)–Gabasvili (orosz) 7:6, 7:6, 6:3 |
| Isztomin (üzbég)–M. González (argentin) 7:5, 7:5, 6:1 |
| Simon (francia)–Young (amerikai) |
| Kamke (német)–Kohlschreiber (német, 29.) |
| F. López (spanyol, 23.)–Giraldo (kolumbiai) 6:4, 6:4, 6:4 |
| Paire (francia)–Schüttler (német) 6:3, 6:3, 4:6, 3:6, 7:6 |
| Sztahovszkij (ukrán)–Luczak (ausztrál) |
| Harrison (amerikai)–Ljubicic (horvát, 15.) |
| Ferrer (spanyol, 10.)–Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:2, 6:3 |
| Becker (német)–Brands (német) 7:6, 7:6, 6:4 |
| Gimeno-Traver (spanyol)–Nieminen (finn) 7:6, 6:4, 6:3 |
| Chardy (francia)–Gulbis (lett, 24.) 6:2, 7:6, 6:4 |
| Nalbandian (argentin, 31.)–De Voest (dél-afrikai) 7:6, 3:6, 6:4, 6:7, 6:4 |
| Serra (francia)–F. Mayer (német) 7:5, 6:2, 6:0 |
| Mannarino (francia)–Riba (spanyol) 3:6, 6:1, 6:4, 4:6, 7:6 |
| Verdasco (spanyol, 8.)–Fognini (olasz) 1:6, 7:5, 6:1, 4:6, 6:3 |
| Murray (brit, 4.)–Lacko (szlovák) |
| Ramírez Hidalgo (spanyol)–Brown (jamaicai) |
| Chela (argentin)–Lu Jen-hszün (tajvani) |
| Kukuskin (kazah)–Wawrinka (svájci, 25.) |
| Querrey (amerikai, 20.)–Klahn (amerikai) |
| Granollers (spanyol)–Seppi (olasz) |
| García-López (spanyol)–Kubot (lengyel) |
| Starace (olasz)–Almagro (spanyol, 14.) |
| Juzsnij (orosz, 12.)–Golubjov (kazah) |
| Szela (izraeli)–Malisse (belga) |
| Sock (amerikai)–Chiudinelli (svájci) |
| Gil (portugál)–Isner (amerikai, 18.) |
| Benneteau (francia)–Stepánek (cseh, 28.) 6:4, 6:2, 4:6, 6:4 |
| Robredo (spanyol)–Rosol (cseh) 6:4, 6:3, 6:1 |
| Hanescu (román)–Berlocq (argentin) |
| Llodra (francia)–Berdych (cseh, 7.) |
| Davigyenko (orosz, 6.)–Russell (amerikai) 6:4, 6:1, 6:3 |
| Gasquet (francia)–Greul (német) 6:3, 6:4, 6:2 |
| Anderson (dél-afrikai)–Devvarman (indiai) 7:6, 6:3, 6:3 |
| Bellucci (brazil)–Smyczek (amerikai) 6:3, 7:5, 7:6 |
| Monfils (francia, 17.)–Kendrick (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4, 6:7, 6:4 |
| Andrejev (orosz)–Zeballos (argentin) 6:3, 4:6, 7:6, 6:3 |
| Tipszarevics (szerb)–O. Rochus (belga) 4:6, 7:5, 7:6, 6:2 |
| Roddick (amerikai, 9.)–Robert (francia) 6:3, 6:2, 6:2 |
| Clément (francia)–Bagdatisz (ciprusi, 16.) 6:3, 2:6, 1:6, 6:4, 7:5 |
| Schwank (argentin)–Ginepri (amerikai) 6:4, 7:6, 4:6, 6:3 |
| Cuevas (uruguayi)–Silva (brazil) 7:6, 6:1, 6:2 |
| Fish (amerikai, 19.)–Hájek (cseh) 6:0, 3:6, 4:6, 6:0, 6:1 |
| Polansky (kanadai)–Mónaco (argentin, 30.) 6:2, 7:6, 6:3 |
| Blake (amerikai)–Vliegen (belga) 6:3, 6:2, 6:4 |
| Petzschner (német)–Lojda (cseh) 6:3, 6:1, 6:1 |
| Djokovics (szerb, 3.)–Troicki (szerb) 6:3, 3:6, 2:6, 7:5, 6:3 |
| Söderling (svéd, 5.)–Haider-Maurer (osztrák) 7:5, 6:3, 6:7, 5:7, 6:4 |
| Dent (amerikai)–Falla (kolumbiai) 6:4, 7:5, 6:1 |
| De Bakker (holland)–Gicquel (francia) 6:4, 7:5, 6:2 |
| Dodig (horvát)–F. González (chilei, 27.) 6:7, 6:1, 1:0-nál F. González feladta |
| Montanés (spanyol, 21.)–Przysiezny (lengyel) 5:7, 1:6, 7:5, 7:6, 6:0 |
| Ball (ausztrál)–Raonic (kanadai) 6:7, 6:3, 6:3, 6:2 |
| Nisikori (japán)–Koroljov (kazah) 7:6, 5:2-nél Koroljov feladta |
| Cilic (horvát, 11.)–Marcsenko (ukrán) 7:5, 6:3, 6:1 |
| Melzer (osztrák, 13.)–Turszunov (orosz) 6:4, 6:2, 3:6, 4:6, 6:2 |
| Berankis (litván)–Sweeting (amerikai) 6:4, 6:7, 6:3, 6:2 |
| Mello (brazil)–Phau (német) 6:4, 7:5, 4:6, 7:6 |
| Ferrero (spanyol, 22.)–Klizan (szlovák) 6:1, 6:3, 6:0 |
| Mathieu (francia)–Hewitt (ausztrál, 32.) 6:3, 6:4, 5:7, 4:6, 6:1 |
| Rufin (francia)–L. Mayer (argentin) 2:6, 7:6, 7:6, 6:1 |
| A. Beck (német)–Berrer (német) 7:6, 6:3, 6:1 |
| Federer (svájci, 2.)–Dabul (argentin) 6:1, 6:4, 6:2 |

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben




