
Novak Djokovics emberére lelt Viktor Troickiban, hiszen honfitársa alaposan megizzasztotta a második fordulóba jutásért. Pedig a fiatalabb szerb nem kezdett rosszul, Troicki egyetlen botlását kihasználva az első szettben előnyt szerzett, ezt követően viszont ellenfele is felnőtt a mérkőzéshez, és összeszedett játékot bemutatva előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette.
Sőt, ha Troicki kicsit pontosabb a negyedik játszmában, könnyen eldönthette volna az összecsapást, hiszen kettős brékelőnyhöz is voltak labdái, azonban a szett hajráját nem bírta fejben, Djokovics pedig 7:5-tel döntő szettre vitte a találkozót.
Ekkor pedig már nem csak fejben, de fizikailag is fáradni látszott Troicki, Djokovics pedig elég tapasztalt ahhoz, hogy ha irányítani hagyják neki a játékot, akkor nem kegyelmez. Így történt ez most is, így nehéz mérkőzésen, de behúzta a kötelezőt.
A férfiaknál így sem voltunk híján a meglepetéseknek, a 31. helyen rangsorolt Juan Mónaco kiesése ugyan nem a világszenzáció kategória, de a kanadai Peter Polansky továbbjutása feltétlenül meglepetés.
Két másik kiemelt, Markosz Bagdatisz (16.) és Ernests Gulbis (24.) már keményebb ellenfelet kapott egy-egy francia, Arnaud Clément, illetve Jérémy Chardy személyében, nem is tudták átvergődni magukat rajtuk. A ciprusi öt játszmában kapott ki Clémenttól, míg Chardy három sima szettben verte lett ellenfelét.
A nőknél a negyedik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics és a 11. helyen rangsorolt orosz Szvetlana Kuznyecova is megszenvedett a továbbjutásért, de mindkét játékos három játszmában továbblépett a második körbe. Jankovics a román Simona Halepet, míg Kuznyecova a japán Date Krumm Kimikót ejtette ki. A kiemeltek közül búcsúzott a cseh Lucie Safarová és a kínai Li Na.
| FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT |
| Nadal (spanyol, 1.)–Gabasvili (orosz) |
| M. González (argentin)–Isztomin (üzbég) |
| Simon (francia)–Young (amerikai) |
| Kamke (német)–Kohlschreiber (német, 29.) |
| F. López (spanyol, 23.)–Giraldo (kolumbiai) 6:4, 6:4, 6:4 |
| Paire (francia)–Schüttler (német) 6:3, 6:3, 4:6, 3:6, 7:6 |
| Sztahovszkij (ukrán)–Luczak (ausztrál) |
| Harrison (amerikai)–Ljubicic (horvát, 15.) |
| Ferrer (spanyol, 10.)–Dolgopolov (ukrán) 6:2, 6:2, 6:3 |
| Becker (német)–Brands (német) 7:6, 7:6, 6:4 |
| Gimeno-Traver (spanyol)–Nieminen (finn) 7:6, 6:4, 6:3 |
| Chardy (francia)–Gulbis (lett, 24.) 6:2, 7:6, 6:4 |
| Nalbandian (argentin, 31.)–De Voest (dél-afrikai) |
| Serra (francia)–F. Mayer (német) |
| Mannarino (francia)–Riba (spanyol) 3:6, 6:1, 6:4, 4:6, 7:6 |
| Fognini (olasz)–Verdasco (spanyol, 8.) |
| Murray (brit, 4.)–Lacko (szlovák) |
| Ramírez Hidalgo (spanyol)–Brown (jamaicai) |
| Chela (argentin)–Lu Jen-hszün (tajvani) |
| Kukuskin (kazah)–Wawrinka (svájci, 25.) |
| Querrey (amerikai, 20.)–Klahn (amerikai) |
| Granollers (spanyol)–Seppi (olasz) |
| García-López (spanyol)–Kubot (lengyel) |
| Starace (olasz)–Almagro (spanyol, 14.) |
| Juzsnij (orosz, 12.)–Golubjov (kazah) |
| Szela (izraeli)–Malisse (belga) |
| Sock (amerikai)–Chiudinelli (svájci) |
| Gil (portugál)–Isner (amerikai, 18.) |
| Benneteau (francia)–Stepánek (cseh, 28.) 6:4, 6:2, 4:6, 6:4 |
| Robredo (spanyol)–Rosol (cseh) 6:4, 6:3, 6:1 |
| Hanescu (román)–Berlocq (argentin) |
| Llodra (francia)–Berdych (cseh, 7.) |
| Davigyenko (orosz, 6.)–Russell (amerikai) 6:4, 6:1, 6:3 |
| Gasquet (francia)–Greul (német) 6:3, 6:4, 6:2 |
| Anderson (dél-afrikai)–Devvarman (indiai) 7:6, 6:3, 6:3 |
| Bellucci (brazil)–Smyczek (amerikai) 6:3, 7:5, 7:6 |
| Monfils (francia, 17.)–Kendrick (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4, 6:7, 6:4 |
| Andrejev (orosz)–Zeballos (argentin) 6:3, 4:6, 7:6, 6:3 |
| Tipszarevics (szerb)–O. Rochus (belga) 4:6, 7:5, 7:6, 6:2 |
| Roddick (amerikai, 9.)–Robert (francia) 6:3, 6:2, 6:2 |
| Clément (francia)–Bagdatisz (ciprusi, 16.) 6:3, 2:6, 1:6, 6:4, 7:5 |
| Schwank (argentin)–Ginepri (amerikai) 6:4, 7:6, 4:6, 6:3 |
| Cuevas (uruguayi)–Silva (brazil) 7:6, 6:1, 6:2 |
| Fish (amerikai, 19.)–Hájek (cseh) 6:0, 3:6, 4:6, 6:0, 6:1 |
| Polansky (kanadai)–Mónaco (argentin, 30.) 6:2, 7:6, 6:3 |
| Blake (amerikai)–Vliegen (belga) 6:3, 6:2, 6:4 |
| Petzschner (német)–Lojda (cseh) 6:3, 6:1, 6:1 |
| Djokovics (szerb, 3.)–Troicki (szerb) 6:3, 3:6, 2:6, 7:5, 6:3 |
| Söderling (svéd, 5.)–Haider-Maurer (osztrák) 7:5, 6:3, 6:7, 5:7, 6:4 |
| Dent (amerikai)–Falla (kolumbiai) 6:4, 7:5, 6:1 |
| De Bakker (holland)–Gicquel (francia) 6:4, 7:5, 6:2 |
| Dodig (horvát)–F. González (chilei, 27.) 6:7, 6:1, 1:0-nál F. González feladta |
| Montanés (spanyol, 21.)–Przysiezny (lengyel) 5:7, 1:6, 7:5, 7:6, 6:0 |
| Ball (ausztrál)–Raonic (kanadai) 6:7, 6:3, 6:3, 6:2 |
| Nisikori (japán)–Koroljov (kazah) 7:6, 5:2-nél Koroljov feladta |
| Cilic (horvát, 11.)–Marcsenko (ukrán) 7:5, 6:3, 6:1 |
| Melzer (osztrák, 13.)–Turszunov (orosz) 6:4, 6:2, 3:6, 4:6, 6:2 |
| Berankis (litván)–Sweeting (amerikai) 6:4, 6:7, 6:3, 6:2 |
| Mello (brazil)–Phau (német) 6:4, 7:5, 4:6, 7:6 |
| Ferrero (spanyol, 22.)–Klizan (szlovák) 6:1, 6:3, 6:0 |
| Mathieu (francia)–Hewitt (ausztrál, 32.) 6:3, 6:4, 5:7, 4:6, 6:1 |
| Rufin (francia)–L. Mayer (argentin) 2:6, 7:6, 7:6, 6:1 |
| A. Beck (német)–Berrer (német) 7:6, 6:3, 6:1 |
| Federer (svájci, 2.)–Dabul (argentin) 6:1, 6:4, 6:2 |
| NŐI EGYES, 1. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT |
| Wozniacki (dán, 1.)–Gullickson (amerikai) |
| Csang Kaj-csen (tajvani)–Suárez Navarro (spanyol) |
| Csan jung-dzsan (tajvani)–Keothavong (brit) 2:6, 6:1, 6:1 |
| Paszek (osztrák)–Safárová (cseh, 26.) 2:6, 7:5, 6:2 |
| Rezai (francia, 18.)–Rybariková (szlovák) 7:6, 7:6 |
| Capra (amerikai)–Sprem (horvát) 6:1, 6:3 |
| Benesová (cseh)–Llagostera Vives (spanyol) 6:3, 7:6 |
| Groth (ausztrál)–Sarapova (orosz, 14.) |
| Kuznyecova (orosz, 11.)–Date Krumm (japán) 6:2, 4:6, 6:1 |
| Sevastova (lett)–Kulikova (orosz) 6:2, 2:0-nál Kulikova feladta |
| Meusburger (osztrák)–Craybas (amerikai) 6:3, 7:5, 6:0 |
| Kirilenko (orosz, 23.)–Záhlavová-Strycová (cseh) 7:5, 6:4 |
| Svedova (kazah, 30.)–Domínguez Lino (spanyol) |
| U. Radwanska (lengyel)–Csakvetadze (orosz) 6:3, 6:3 |
| Cibulková (szlovák)–Vögele (svájci) 6:2, 4:6, 7:5 |
| K. Bondarenko (ukrán)–Li Na (kínai, 8.) 2:6, 6:4, 6:2 |
| Jankovics (szerb, 4.)–Halep (román) 6:4, 4:6, 7:5 |
| Lucic (horvát)–Molik (ausztrál) 7:6, 6:1 |
| Scheepers (dél-afrikai)–Amanmuradova (üzbég) |
| Cornet (francia)–Kanepi (észt, 31.) |
| Martínez Sánchez (spanyol, 22.)–Hampton (amerikai) 6:4, 3:6, 6:0 |
| Schnyder (svájci)–Flipkens (belga) 6:1, 6:3 |
| Görges (német)–Oprandi (olasz) 6:3, 6:4 |
| Wickmayer (belga, 15.)–Kudrjavceva (orosz) 6:1, 6:2 |
| A. Radwanska (lengyel, 9.)–Parra Santonja (spanyol) 6:4, 6:3 |
| Peng Su-aj (kínai)–Rogers (amerikai) 6:7, 7:6, 6:3 |
| Mattek-Sands (amerikai)–Medina Garrigues (spanyol) |
| Petkovic (német)–Petrova (orosz, 17.) |
| Dulgheru (román, 25.)–Coin (francia) 6:3, 6:1 |
| Arvidsson (svéd)–Cirstea (román) 6:1, 6:2 |
| Vandeweghe (amerikai)–Lisicki (német) |
| Kucová (szlovák)–Zvonarjova (orosz, 7.) |
| Schiavone (olasz, 6.)–Morita (japán) 6:1, 6:0 |
| Camerin (olasz)–Ferguson (ausztrál) 6:4, 6:0 |
| Oudin (amerikai)–Szavcsuk (ukrán) 6:3, 6:0 |
| A. Bondarenko (ukrán, 29.)–Dusevina (orosz) 6:0, 5:7, 6:4 |
| Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Barrois (német) 6:4, 6:1 |
| Mirza (indiai)–Larcher de Brito (portugál) 6:3, 6:2 |
| Dulko (argentin)–Kerber (német) 6:3, 6:1 |
| Azarenka (fehérorosz, 10.)–Niculescu (román) 6:0, 5:7, 6:1 |
| Peer (izraeli, 16.)–Kostanic Tosic (horvát) 6:4, 7:5 |
| Parmentier (francia)–Brianti (olasz) 4:6, 6:3, 7:5 |
| Szávay (magyar)–Záhlavová (cseh) 6:0, 6:2 |
| Pennetta (olasz, 19.)–Falconi (amerikai) 6:2, 6:1 |
| Pironkova (bolgár, 32.)–Vorácová (cseh) 6:3, 6:4 |
| Minella (luxemburgi)–Hercog (szlovén) 6:4, 7:5 |
| Marino (kanadai)–Pervak (orosz) 6:4, 4:6, 7:5 |
| V. Williams (amerikai, 3.)–Vinci (olasz) 6:4, 6:1 |
| Stosur (ausztrál, 5.)–Vesznyina (orosz) 3:6, 7:6, 6:1 |
| Rodionova (ausztrál)–Jovanovszki (szerb) 7:5, 6:4 |
| Errani (olasz)–Garbin (olasz) 7:6, 7:5 |
| Klejbanova (orosz, 28.)–Larsson (svéd) 7:6, 6:2 |
| Hantuchová (szlovák, 24.)–Szafina (orosz) 6:3, 6:4 |
| King (amerikai)–McHale (amerikai) 6:3, 0:6, 6:1 |
| Bammer (osztrák)–Ondrasková (cseh) 7:5, 6:0 |
| Gyementyjeva (orosz, 12.)–Govorcova (fehérorosz) 6:1, 6:2 |
| Bartoli (francia, 13.)–Gallovits (romániai) 6:3, 6:2 |
| Razzano (francia)–Zakopalová (cseh) 6:3, 6:2 |
| Ivanovics (szerb)–Makarova (orosz) 6:3, 6:2 |
| Cseng Csie (kínai, 21.)–Bacsinszky (svájci) 7:6, 7:6 |
| Kvitová (cseh, 27.)–Hradecká (cseh) 6:4, 7:5 |
| Baltacha (brit)–Martic (horvát) 6:2, 6:2 |
| Peers (ausztrál)–Wozniak (kanadai) 6:0, 6:1 |
| Clijsters (belga, 2.)–Arn (magyar) 6:0, 7:5 |

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben




