A kihagyott magyar lehetőségek napja volt

Vágólapra másolva!
2010.01.29. 09:23
null
A Williams nővéreket nem zavarta a "sötét szárnyak suhogása" (Fotó: Reuters)
Véget ért a magyarok szereplése a tenisz Australian Openen: Babos Tímea a junior leány párosok döntője, Fucsovics Márton pedig a junior fiúk egyesének elődöntője után hagyta el vesztesen a pályát. A női párosok fináléját követően a Williams nővérek ünnepelhettek győzelmet.

Az elődöntőben ért véget Fucsovics Márton menetelése az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon a junior fiúk egyes küzdelmeiben: a magyar játékos szoros küzdelemben, két játszmában kapott ki az ausztrál Sean Bermantől.

Az első szettet rövidítésben hozta a hazai versenyző – 7–5 lett a tie-break, pedig az első játszma során brékelőnyben levő, a szettért is szerváló magyar itt is 5–1-re vezetett –, majd a másodikban jobban használta ki a (brék)lehetőségeit, mint Fucsovics. Berman 5:3-nál a mérkőzésért adogathatott, az első két meccslabdát még hárította a magyar fiatal, de a harmadik után már az ausztrál ünnepelhetett.

„Nagyon ideges voltam az elején, nem csoda, hogy Fucsovics elment 5:3-ra, de lehiggadtam, és valahogy sikerült behúznom a szettet. Jól kezeltem a nyomást" – nyilatkozta Berman, aki Brydan Klein és Bernard Tomic után a harmadik ausztrál lehet 2007 óta, aki győz a junior fiúknál. Ellenfele a fináléban a brazil Tiago Fernandes lesz.

Babos Tímea ugyanúgy járt, mint Fucsovics: a kanadai Dabrowskival az oldalán előnyről bukta el az első szettet, és ez végzetesnek bizonyult. Az első helyen kiemelt Babosék 3:1-re és 5:2-re is vezettek az első játszmában a leány párosok döntőjében, ám a Cepelová, Skamlová duó egyenlített, majd a rövidítésben 7–1-re gázolt. Ezután már nem volt kegyelem: Babosék összeomlottak, a szlovákok pedig 4:0-val kezdték a második szettet. A magyar, kanadai duó 5:2-re visszajött, meccslabdát hárított, de nem volt esély – Cepelová és Skamlová 7:6, 6:2-re győzött.

A női páros döntője a Williams nővérek sikerét hozta: Venus és Serena Williams kétjátszmás győzelmet aratott az első helyen kiemelt Cara Black, Liezel Huber duó ellen.

Sikerükkel a Williams nővérek negyedszer diadalmaskodtak párosban az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, és a 11. Grand Slam-tornagyőzelmüket aratták együtt.

„Várom a következő döntőt, és remélem, megint nyerni tudok" – mondta az egyesben Justine Henin ellen játszó Serena Williams a meccs után.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (24 094 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, DÖNTŐ
V. Williams, S. Williams (amerikai, 2.)–Black, Huber (zimbabwei, amerikai) 6:4, 6:3
JUNIOR LEÁNY PÁROS, DÖNTŐ
Jana Cepelová, Chantal Skamlová (szlovák)–Babos Tímea, Gabriela Dabrowski (magyar, kanadai, 1.) 7:6, 6:2
JUNIOR FIÚ EGYES, ELŐDÖNTŐ
Sean Berman (ausztrál)–Fucsovics Márton (magyar, 6.) 7:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
21 órája

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
23 órája

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Rá sem lehet ismerni a 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williamsre – fotó

Tenisz
2025.07.21. 15:23
Ezek is érdekelhetik