Szávay Ágnes és Arn Gréta is továbblépett Acapulcóban

Vágólapra másolva!
2009.02.23. 07:47
Szávay Ágnes és Arn Gréta is bejutott a mexikói WTA-torna selejtezőjének utolsó fordulójába, miután előbbi a svéd Johanna Larsont, utóbbi a francia Olivia Sanchezt verte meg a 2. körben. A főtáblára kerülésért a két magyar teniszező egymás ellen küzd meg.
Arn Gréta nagyobb...
Fotó: Action Images
Arn Gréta nagyobb...
Arn Gréta nagyobb...
Fotó: Action Images
Arn Gréta nagyobb...

...Szávay Ágnes kisebb csatában jutott tovább
Fotó: Action Images
...Szávay Ágnes kisebb csatában jutott tovább
Nem egészen 44 perc alatt lett vége Szávay Ágnes mérkőzésének Acapulcóban. Az utóbbi időben gyengélkedő magyar lány ellenfele, a svéd Johanna Larson ugyanis a második játszma elején, Szávay 1:0-s vezetésénél feladta a küzdelmet.

A világranglistán jelenleg 198. skandináv már az első szettet is elveszítette, így Ági „saját erőből” jutott jelentős előnyhöz.

Az első játszmában Szávay 3:0-ra elhúzott úgy, hogy kétszer hozta saját adogatójátékát, és egyszer brékelte is ellenfelét.

A svéd riválisa csak ezután tudott szépíteni, a soltvadkerti lány pedig megtartotta előnyét az első játszma végéig.

Arn Gréta is ott van a selejtező harmadik, egyben utolsó körében. Ő a francia Olivia Sanchezt verte meg jóval nagyobb csatában.

Az első szettet még a francia hozta rövidítésben, ezután azonban egyértelműen a magyar teniszező akarata érvényesült, s a hátralévő időszakban mindössze négy játékot engedélyezett ellenfelének.

Arn több mint két és fél órát töltött a pályán, így fizikailag biztosan hátrányban lesz a következő fordulóban, amikor éppen Szávay Ágnes lesz az ellenfele.

A meccs győztese feljut a főtáblára.

WTA-TORNA, ABIERTO MEXICANO TELCEL, ACAPULCO (220 000 dollár, salak)

EGYES, SELEJTEZŐ 2. FORDULÓ
Szávay (magyar)–Larson (svéd) 6:3, 1:0-nál Larson feladta
Arn (magyar)–O. Sanchez (francia) 6:7 (5–7), 6:1, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik