Alighanem a délelőtti – többnyire papírforma – eredményeknél jobban izgalomban tartotta az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság közönségét egy 3. fordulóban kialakuló párosítás: az orosz Koroljovot simán elsöprő Roger Federerre Marat Szafin vár – a meccs valódi csemegének ígérkezik, már ha a teljesen kiszámíthatatlan, 2005-ös győztes Szafin is úgy akarja…

Fotó: Reuters
Szafin lazán játszik, és elmondása szerint jobban is megy neki így: a következő körben Federer vár rá

Fotó: Reuters
Szafin lazán játszik, és elmondása szerint jobban is megy neki így: a következő körben Federer vár rá
A 2005-ös dicső napok megismétlésére készül lélekben Marat Szafin: akkor az elődöntőben pazar mérkőzésen, 9:7-es döntő szett után verte meg Roger Federert, majd Lleyton Hewittal is elbánt a fináléban, most pedig a harmadik fordulóban megint megtréfálhatja a svájci klasszist.
EDDIG DÖNTŐ FÖLÉNY A SVÁJCINÁL
Szafin nem túlzott, amikor azt mondta, nem szokott jól menni neki a játék Federer ellen: a svájci sztár 9–2-re vezet ellene a karrierjük során lejátszott felnőttmeccseken.
„Nincs mitől félnem, játszom a saját játékomat, aztán meglátjuk, mi lesz. Mindent tudunk egymásról, és nagyon várom a találkozót. Sajnos nem túl jó a mérlegem Federer ellen, de ez egy remek esély. Semmi vesztenivalóm, mindent beleadok majd” – mondta az orosz klasszis, aki úgy érzi, viszonylag esélytelenként sokkal könnyebb játszani.
„Nincs rajtam nyomás, nem magasak az elvárások, sokkal jobban is érzem magam a pályán. A szervám összeállt, és ez nagyon sokat segíthet.”
A Federer–Szafin meccs mellett Amer Delic és Novak Djokovics találkozója is igen érdekesnek ígérkezik, sajnos lehet, hogy nem a szép jelenetek miatt…
Az ászokat szóró, bosnyák származású amerikai és a szerb címvédő meccse etnikai villongással fenyeget, főleg úgy, hogy a két szurkolótábor már a Delic–Mathieu találkozó alatt is egymással foglalkozott a tenisz helyett.
„Csak remélem, hogy nem tör ki a »harmadik világháború« a Djokovics elleni meccsemen. Megmondom a rajongóimnak, nincs szükség arra, hogy leégessék magukat az egész világ előtt, és remélem, Novak hasonlóan tesz. Hagyjuk a politikát, a tenisz a lényeg” – morgott mérkőzése után Delic.
AUSZTRÁL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (22 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
| Santoro (francia)–Kohlschreiber (német, 32.) 5:7, 7:5, 3:6, 7:5, 6:3 |
| Robredo (spanyol, 21.)–Troicki (szerb) 6:1, 6:3, 6:0 |
| Lu Jen-hszün (tajvani) –Nalbandian (argentin, 10.) 6:4, 5:7, 4:6, 6:4, 6:2 |
| Söderling (svéd, 16.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:3, 5:7, 3:6, 3:6 |
| Bolelli (olasz)–Fish (amerikai, 23.) 4:6, 1:6, 5:7 |
| Mathieu (francia, 28.)–Delic (amerikai, szv.) 6:1, 6:3, 3:6, 6:7, 7:9 |
| Chardy (francia)– Djokovics (szerb, 3.) 5:7, 1:6, 3:6 |
| Cilic (horvát, 19.)–Tipszarevics (szerb) 6:2, 6:3, 4:6, 6:3 |
| Hrbaty (szlovák, sel.)–Ferrer (spanyol, 11.) 2:6, 2:6, 1:6 |
| Wawrinka (svájci, 15)–Klein (ausztrál, szk.) 6:3, 6:3, 6:4 |
| Dabul (argentin)–Berdych (cseh, 20.) 1:6, 1:6, 3:6 |
| Szafin (orosz, 26.)–García-López (spanyol) 7:5, 6:2, 6:2 |
| Koroljov (orosz, sel.)–Federer (svájci, 2.)2:6, 3:6, 1:6 |
| Jankovics (szerb, 1.)–Flipkens (belga) 6:4, 7:5 |
| Dechy (francia)–Szugijama (japán, 26.) 6:1, 1:6, 3:6 |
| Safarová (cseh)–Erakovic (új-zélandi) 6:1, 3:6, 9:7 |
| Pironkova (bolgár)–Bartoli (francia, 16.) 5:7, 2:6 |
| Petrova (orosz, 10.)–Mirza (indiai) 6:3, 6:2 |
| Knapp (olasz)–Voszkobojeva (kazah) 4:6, 1:6 |
| Errani (olasz)–Niculescu (román) 6:2, 6:3 |
| Gallovits (romániai)–Zvonarjova (orosz, 7.) 0:6, 0:6 |
| Szafina (orosz, 3.)–Makarova (orosz) 6:7, 6:3, 6:0 |
| Mayr (osztrák)–Kanepi (észt, 25.) 3:6, 1:6 |
| Hantuchová (szlovák, 19.)–Johansson (francia) 6:3, 4:6, 6:3 |
| Petkovic (német)–Cornet (francia, 15.) 1:6, 0:6 |
| Wozniacki (dán, 11.)–Ruano Pascual (spanyol) 6:3, 6:3 |
| Klejbanova (orosz, 29.)–Cohen-Aloro (francia) 6:1, 3:6, 6:2 |
| Brianti (olasz, sel.)–Ivanovics (szerb, 5.) 3:6, 2:6 |
SZÁVAYÉK TOVÁBBMENTEK
| Szávay, Vesznyina (magyar, orosz)–Csuang, Szun (tajvani, kínai, 8.) 3:6, 6:3, 6:4 |
Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!
Tenisz
2025.05.24. 18:57

Megállíthatatlan Sinner, bravúros Keys – ilyen volt Melbourne
Tenisz
2025.01.28. 08:47

Címvédés: ismét Sinner nyerte az Australian Opent
Tenisz
2025.01.26. 12:55
Ezek is érdekelhetik




