Federer (svájci, 2.)–Del Potro (argentin, 9.) | 6:3, 6:3 |
Murray (brit, 4.)–Monfils (francia) | 6:2, 6:2 |
Roger Federer 6:3, 6:3-ra verte meg az argentin Juan Martin Del Potrót, ezzel a Gael Monfilst legyőző Andy Murray után másodikként jutott be a madridi férfi tenisztorna elődöntőjébe. Del Potro figyelme mindkét szettben alább hagyott egyszer-egyszer, ez pedig elég volt ahhoz, hogy elveszítse a svájci klasszis elleni mérkőzést.

Fotó: Reuters
Roger Federer (jobbra) már a négy között jár Madridban

Fotó: Reuters
Roger Federer (jobbra) már a négy között jár Madridban
A férfi tenisz élvonalába idén berobbanó Del Potro már az első adogatójátékában többször bajba került, de öt ásza ekkor még kisegítette.
A két játékos ezután 4:3-ig hozta a szerváját, ekkor azonban Del Potro ismét elkövetett néhány hibát, amit Federer ezúttal már kihasznált, és brékelte ellenfelét, majd 6:3-ra megnyerte a szettet.
A második játszmát az 198 centis argentin kezdte, akinél a hosszú labdamenetekben egyértelműen jobb volt Federer, aki egyszer még sikeresen át is emelte a nem éppen törpenövésű ellenfelét.
Ezzel együtt jól tartotta magát Del Potro, akinek ezúttal 2:2-nél hagyott alább a koncentrációja, és végül egy kettőshibával bukta el adogatójátékát. Ez végzetes hibának bizonyult, mivel Federer – bár közel sem ütött annyi ászt, mint az argentin – roppant magabiztos volt saját szervájánál, így Del Potrónak esélye sem volt rá, hogy visszabrékeljen.
5:3-nál a mérkőzésben maradásért adogathatott a verseny kilencedik kiemeltje, de nem tudott megbirkózni a feladattal, így Federer 6:3, 6:3-s győzelemmel biztosította helyét a legjobb négy között, ahol azzal az Andy Murray-vel találkozik majd, aki a francia Gael Monfilst búcsúztatta könnyed, 6:2, 6:2-es sikerrel.
ATP-MESTERTORNA, MUTUA MADRILENA MASTER, MADRID (3 120 000 dollár, kemény pálya)
Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!
Tenisz
2025.05.24. 18:57

Barcelonában vagy Münchenben folytatja Marozsán Fábián
Tenisz
2025.04.08. 11:03

Brutális sorsolás: ellenük játszhat Marozsán Miamiban
Tenisz
2025.03.17. 20:31

Swiatek és Sinner gond nélkül nyert; Monfils kiejtette Fritzet
Tenisz
2025.01.18. 15:08

Tenisz: az eső elmosta Alcaraz meccsét Cincinnatiben
Tenisz
2024.08.16. 07:49
Ezek is érdekelhetik