Szávay: Álmaimban Amerika visszainteget – kiesett a magyar klasszis

Vágólapra másolva!
2008.08.28. 20:57
A világranglistán 16. helyen álló Szávay Ágnes a US Open második fordulójában az olasz Tathiana Garbinnal találkozott, miután kedden az első körben búcsúztatta az amerikai Gail Brodskyt. Szávay jól kezdte a mérkőzést, és a korai brékelőny után 7:5-re meg is nyerte az első játszmát. A második szettet azonban meglehetősen simán elbukta, majd a harmadikban is alulmaradt, így 5:7, 6:2, 6:3 arányban vereséget szenvedett.
Szávay csak az első szettben játszott jól Garbin ellen
Fotó: Imago (archív)
Szávay csak az első szettben játszott jól Garbin ellen
Szávay csak az első szettben játszott jól Garbin ellen
Fotó: Imago (archív)
Szávay csak az első szettben játszott jól Garbin ellen

Szávay Ágnes jól kezdett a US Open 2. fordulójában az olasz Tathiana Garbin ellen. A tornán 13. helyen kiemelt magyar klasszis hozta a saját adogatásait, és közben brékelte ellenfelét, így előbb 3:1-re, majd 5:2-re is vezetett.

A világranglistán 81. helyen álló Garbin azonban magára talált. Jól szervált, Szávay megingásait pedig kihasználta, így el tudta venni az adogatását, és 5:5-nél kiegyenlített.

Ezt követően viszont leblokkolt az olasz, így Szávay végül 7:5 arányban megnyerte az első játszmát.

A második szett sajnos fordítottan alakult, mint az első: Garbin brékelt először, ő vezetett 3:1-re, majd újabb brék után már 5:1-re is, végül pedig 6:2-re nyerte meg a játszmát.

A döntő szettben 1:1-nél Szávay szervált, és már 40:15-re vezetett, ami után négy labdamenetet is elbukott, így elveszítette adogatását is.

A folytatásban 5:3-ig mindkét teniszező hozta saját szerváit, ekkor azonban ismét Szávay betlizett, így 5:7, 6:2, 6:3 arányban elveszítette a mérkőzést.

US OPEN

NŐI EGYES, 2.FORDULÓ
Garbin (olasz)–Szávay (magyar, 13.) 5:7, 6:2, 6:3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik