| Cibulkova (szlovák)–Jankovics (szerb, 2.) | 7:5, 6:2 |
| Bartoli (francia, 10.)–Szugijama (japán) | 6:2, 6:3 |
Negyedik alkalommal sem tudott élni a lehetőséggel Jelena Jankovics, így továbbra sem veszi át az első helyet a női teniszezők egyéni világranglistáján, és továbbra is honfitársa, Ana Ivanovics marad a trónon. Jankovicsnak a döntőbe kellett volna jutnia a montreali tornán célja eléréséhez, de már a negyeddöntőben búcsúztatta őt a szlovák Dominika Cibulkova. A férfiak cincinatti tornáján az elődöntőben három hely már elkelt, és Rafael Nadalnak is jó esélye van a négy közé jutásra.

Foró: Reuters
Joggal bosszankodhat Jankovics: nagy lehetőséget szalasztott el

Foró: Reuters
Joggal bosszankodhat Jankovics: nagy lehetőséget szalasztott el
Úgy nézett ki, hogy a szerb teniszezőt nem nyomja agyon a tét, hiszen már 5:1-re is vezetett az első szettben. Ekkor azonban megmagyarázhatatlan okból összeomlott, és hat játékot veszített el zsinórban, amivel a játszmát is elbukta 7:5-re.
„Nem kezdtem jól, de végig hittem magamban. Tudtam, hogy ha lecsökkentem a hibáim számát, akkor nyerhetek” – mondta a mérkőzés után a tizenkilenc éves Cibulkova, aki az első szett megnyerése után a másodikban még kevesebbet rontott, így azt 6:2-re nyerte meg.
Jankovics ezzel már a negyedik lehetőségét puskázta el a világelsőség megszerzéséért folytatott küzdelmében. Ezt megelőzően a Roland Garros elődöntőjében, Wimbledonban a legjobb tizenhat között, míg a múlt héten ugyancsak az elődöntőben szenvedett vereséget, ami megakadályozta célja elérésében.
A férfi mezőny krémje ezen a héten Cincinattiben versenyez, és náluk ugyancsak a világelsőség van a középpontban. A nagy különbség, hogy az erősebb nem képviselőinél valószínűleg hatalomátvételre kerül sor.
Ehhez nem kell más, mint hogy Rafael Nadal – csatlakozva a Novak Djokovics, Andy Murray, Ivo Karlovic trióhoz – bejusson a cincinatti verseny elődöntőjébe. Erre minden esélye meg is van, hiszen az ecuadori Nicolas Lapentti nem tartozik a legyőzhetetlen kategóriába.
MONTREAL, WTA-TORNA
CINCINATTI, ATP-TORNA
| Djokovics (szerb, 3.)–Gulbis (lett) | 6:3, 6:4 |
| Karlovic (horvát, 16.)–Kohlschreiber (német) | 7:6, 7:6 |
| Murray (brit, 8.)–Moyá (spanyol) | 2:6, 6:3, 6:1 |
| Nadal (spanyol, 2.)–Lapentti (ecuadori) |
HATALOMVÁLTÁS
Rafael Nadal három győzelemre van a világelsőségtől: ha megnyeri a Cincinnati mestertornát, 235 hét után letaszítja a trónról Roger Federert. Carlos Moyá és Juan Carlos Ferrero után ő lehet a harmadik spanyol világranglista-vezető. Ha Nadal döntőbe jut, augusztus 11-én lesz világelső, ha elődöntőbe, akkor augusztus 18-án. Ha Nadal kikap Lapenttitől, Federer megnyeri az olimpiai aranyat és a spanyol nem éri el a harmadik kört Pekingben, akkor – és csak akkor – világelső marad a svájci.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Nadal könnyedén nyert a történelmi meccsen Madridban
Tenisz
2024.04.25. 19:05

Tenisz: Büszke vagyok arra, hogy visszatértem – Nadal
Tenisz
2024.01.02. 13:25

Tenisz: Nadal párosban elszenvedett vereséggel tért vissza
Tenisz
2023.12.31. 14:37
Ezek is érdekelhetik




