Szávay Ágnes játék nélkül máris a második fordulót várhatja

Vágólapra másolva!
2008.07.07. 11:17
Hétfőn megkezdődnek a főtábla küzdelmei a Római Teniszakadémián, a 175 ezer dolláros összdíjazású Gaz de France Grand Prix-n. Már biztos, hogy öt magyar teniszező kap helyet a legjobbak között, miután az utolsó, a selejtezőben még állva maradt Kiss Dóra is búcsúzni kényszerült – a bolgár Szeszil Karatancsevától kapott ki két játszmában.
Szávay hazai pályán bizonyíthat
Fotó: Action Image (archív)
Szávay hazai pályán bizonyíthat
Szávay hazai pályán bizonyíthat
Fotó: Action Image (archív)
Szávay hazai pályán bizonyíthat

Ami viszont a többieket illeti, a torna első kiemeltje, Szávay Ágnes pihenőt kap a nyitó fordulóban, utána pedig egy selejtezőből feljutott teniszezővel vagy a szlovén Andreja Klepaccsal találkozhat.

Ági első kiemelt ellenfele a tavaly ugyanitt döntős, a világranglista 66. helyén álló román Sorana Cirstea lehet. A tornán nyolcadiknak rangsorolt román lány egy éve még a selejtezőből indulva verte végig a mezőnyt, a döntőben Gisela Dulko azonban megállította őt.

Ha a verseny legelőkelőbb helyen rangsorolt teniszezője túljut a román lányon, akkor – papírforma szerint – az elődöntőben a salakon szintén kiváló bolgár Cvetana Pironkova vár rá, aki idén Rómában legyőzte a világelső Ana Ivanovicsot is.

Szabadkártyával indul a versenyen Nagy Kyra, és rögtön az ötödik kiemelt cseh Lucie Safarovával kezd, akinek szintén a salak a kedvenc borítása, bár idén negatív a mérlege – 9 győzelem mellett 13 vereséget számolhat össze.

Arn Grétának a negyedik kiemelt cseh Iveta Benesová jutott: ő idén salakon már nyert egy kisebb tornát Olaszországban, és két elvesztett döntőt jegyezhetett fel – a kettőből egyet a vörös borításon, egyet kemény talajon.

Szabadkártyásaink közül Marosi Katalin az orosz Anna Lapuscsenkova, Király Pálma pedig az egykori top 20-as német Anna-Lena Grönefeld ellen kezd. A magyarok közül Nagy és Király már hétfő délután pályára lép.

A KIEMELTEK A LEGFRISSEBB VILÁGRANGLISTÁN

K VR VRK NÉV
1. 14. 15. Szávay Ágnes (magyar)
2. 20. 17. Alize Cornet (francia)
3. 44. 41. Tsvetlana Pironkova (bolgár)
4. 62. 50. Iveta Benesova (cseh)
5. 67. 51. Lucie Safarova (cseh)
6. 52. 59. Pauline Parmentier (francia)
7. 65. 61. Klara Zakopalova (cseh)
8. 53. 66. Sorana Cirstea (román)
  • K: kiemelés száma, VR: aktuális világranglistás helyezés, VRK: világranglistás hely a kiemelés készítésekor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik