A férfi és a női mezőnyben is több kiemelt búcsúzott csütörtökön

Vágólapra másolva!
2008.05.30. 00:14
Csütörtökön több kiemelt is búcsúzott az idei Roland Garros további küzdelmeitől, viszont számunkra örömteli, hogy Szávay Ágnes bejutott a harmadik fordulóba. A hölgyeknél többek között búcsúzott Amélie Mauresmo és a Szávay Ágnes ágán lévő orosz Csakvetadze, míg a férfiaknál David Nalbandian és James Blake is kiesett.
Kuznyecova az amerikai King ellen győzött két játszmában
Fotó: Reuters
Kuznyecova az amerikai King ellen győzött két játszmában
Kuznyecova az amerikai King ellen győzött két játszmában
Fotó: Reuters
Kuznyecova az amerikai King ellen győzött két játszmában

A csütörtöki nap legfontosabb magyar vonatkozású híre, hogy Szávay Ágnes legyőzte a német Sabine Lisickit, és bejutott a következő fordulóba, ahol a cseh Petra Kvitová lesz az ellenfele. A magyar lány ezzel életében először jutott Párizsban a legjobb 32 közé.

Szávay Ágnessel kapcsolatos hír, hogy kiesett az ő ágán lévő, hatodik kiemelt Anna Csakvetadze - a világranglistán 49. észt Kaia Kanepi győzte le két játszmában - ,így a magyar teniszező, ha sikerrel veszi a cseh Kvitová által felállított akadályt, akkor a Kanepi–Medina-Garrigues párharc győztesével játszik majd.

Ez pedig azt is jelenti, hogy Szávay csak a legjobb nyolc között találkozhat olyan játékossal, aki nála előkelőbb helyen áll a világranglistán. Ha érvényesül a papírforma, akkor a negyeddöntőben Szávay Szvetlana Kuznyecovával találkozhat, aki az amerikai King ellen győzött csütörtökön.

A francia szurkolók felemás érzésekkel ülhetnek a Roland Garros lelátóin a negyedik napon. Az egyik feltörekvő férfi versenyzőjük, Jérémy Chardy ötszettes csatában verte meg a hatodik helyen kiemelt argentin David Nalbandiant, miközben a hölgyek mezőnyében a 22. helyen kiemelt Amélie Mauresmo nagy csatában kikapott a spanyol Carla Suárez Navarrótól.

A nap során a kiemeltek közül a hölgyeknél búcsúzott még a huszonegyedikként rangsorolt Marija Kirilenko, aki a kínai Cseng Csie ellen szenvedett vereségert, míg a férfiaknál a nyolcadik kiemelt James Blake köszönt el a további küzdelmektől, miután kikapott a lett Gulbistól.

A torna nagy esélyesei közül a hölgyeknél – a már említett Kuznyecova mellett - Jelena Jankovics, míg a férfiaknál Roger Federer és Rafael Nadal is bejutott a következő fordulóba.

Két találkozó félbeszakadt a csütörtöki játéknapon a női egyes küzdelmeiben sötétedés miatt, így az első helyen kiemelt Marija Sarapovának és a 25. helyen rangsorolt Nagyja Petrovának is lesz jelenése holnap reggel a salakon.

ROLAND GARROS, FÉRFI EGYES

2. FORDULÓ
Robredo (spanyol, 12.)–Gicquel (francia) 6:7, 6:4, 6:4, 6:4
Ginepri (amerikai)–Andrejev (orosz, 27.) 4:6, 6:2, 7:6, 6:2
Nadal (spanyol, 2.)–Devilder (francia) 6:4, 6:0, 6:1
Wawrinka (svájci, 9.)–Cilic (horvát) 7:6, 7:6, 6:1
F. González (chilei, 24.)–Andujar (spanyol) 7:5, 6:0, 6:7, 7:6
J. Nieminen (finn, 26.)–Vassallo Arguello (argentin) 7:5, 6:1, 3:6, 7:6
Hewitt (ausztrál, 25.)–Fish (amerikai) 6:4, 6:3, 6:2
Monfils (francia)–Horna (perui) 7:6, 6:4, 7:5
Söderling (svéd)–Capdeville (chilei) 6:2, 6:3, 6:4
Stepánek (cseh, 21.)–Vanek (cseh) 6:1, 6:0, 6:7, 6:3
Ferrer (spanyol, 5.)–Santoro (francia) 6:0, 6:1, 6:0
Federer (svájci, 1.)–Montanes (spanyol) 6:7, 6:1, 6:0, 6:4
Verdasco (spanyol, 22.)–Chela (argentin) 7:5, 4:6, 6:3, 7:5
Ljubicic (horvát, 28.)–Junqueira (argentin) 6:3, 6:4, 6:2
Ancic (horvát)–Marrero (spanyol) 4:6, 6:0, 6:3, 6:2
Lapentti (ecuadori)–Reynolds (amerikai) 7:5, 6:4, 5:7, 7:5
Juzsnij (orosz, 15.)–M. González (argentin) 6:3, 6:2, 6:2
Chardy (francia)–D. Nalbandian (argentin, 6.) 3:6, 4:6, 6:2, 6:1, 6:2
Gulbis (lett)–Blake (amerikai, 7.) 7:6, 3:6, 7:5, 6:3
Turszunov (orosz, 30.)–García-López (spanyol) 7:6, 6:0, 6:0
Serra (francia)–Hanescu (román) 6:4, 6:3, 6:7-es állásnál félbeszakadt

ROLAND GARROS, NŐI EGYES

2. FORDULÓ
Szávay (magyar, 12.)–Lisicki (német) 7:6, 6:3
Knapp (olasz, 32.)–Sanchez (francia) 6:2, 7:6
Dellacqua (ausztrál)–Déchy (francia) 6:4, 6:2
Kanepi (észt)–Csakvetadze (orosz, 6.) 6:4, 7:6
Wozniak (kanadai)–Amanmuradova (üzbég) 1:6, 6:1 6:3
Azarenka (fehérorosz, 16.)–Cirstea (román) 6:0, 6:0
Schiavone (olasz, 18.)–Mamic (horvát) 6:3, 6:0
Cseng Csie (kínai)–Kirilenko (orosz, 21.) 4:6, 6:3, 6:2
Medina Garrigues (spanyol, 29.)–Pironkova (bolgár) 4:6, 6:3, 6:1
Gyementyjeva (orosz, 7.)–Domachowska (lengyel) 6:1, 6:4
Govorcova (fehérorosz)–Szugijama (japán, 31.) 6:0, 7:5
Kvitová (cseh)–Stosur (ausztrál) 6:2, 6:1
Kuznyecova (orosz, 4.)–King (amerikai) 6:4, 6:2
Suárez Navarro (spanyol)–Mauresmo (francia, 22.) 6:3, 6:4
Cornet (francia, 19.)–Dulko (argentin) 6:0, 4:6, 6:4
V. Williams (amerikai, 8.)–Sfar (tunéziai, sel.) 6:2, 6:4
Cibulková (szlovák, 28.)–Sequera (venezuelai) 6:3, 6:0
Benesová (cseh)–Peng Suaj (kínai) 6:4, 6:3
Srebotnik (szlovén, 27.)–Makarova (orosz) 6:0, 7:5
Cetkovská (cseh)–Voszkobojeva (orosz) 7:5, 6:3
Jankovics (szerb, 3.)–Erakovic (új-zélandi) 6:2, 7:6
Pennetta (olasz, 26.)–Pavljucsenkova (orosz) 3:6, 6:1, 6:1
Sarapova (orosz, 1.)–Mattek (amerikai) 6:2, 2:3-as állásnál félbeszakadt
Petrova (orosz, 25.)–Klejbanova (orosz) 6:4, 4:2-es állásnál félbeszakadt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik