Szávay Ágnes a kudarcok után ismét csak a teniszre összpontosít

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.13. 19:29
Címkék
A világranglista 17. helyén álló Szávay Ágnesnek eddig nem sikerül valami jól az idei évadja, a bravúros párizsi döntőzés mellett öt versenyen már az első fordulóban búcsúzott. Ezzel ő maga is elégedetlen, ám úgy érzi: sikerült helyreállítania megtépázott önbizalmát.
Szávay Ágnes úgy érzi, hogy újra megtalálta régi önmagát
Fotó: Farkas József
Szávay Ágnes úgy érzi, hogy újra megtalálta régi önmagát
Szávay Ágnes úgy érzi, hogy újra megtalálta régi önmagát
Fotó: Farkas József
Szávay Ágnes úgy érzi, hogy újra megtalálta régi önmagát

– Az elmúlt két és fél hónapja nem sikerült tökéletesre. Ön hogyan értékeli ezt az időszakot?
– Egyértelműen negatívan. Hiába ment jól a játék az edzéseken, hiába győztem le nagyágyúkat is, a meccseken túl nagy nyomást éreztem magamon. Nem a korábban megszokott laza, úgymond normális teniszemet játszottam, hanem idegesen mentem fel a pályára.

– Gondolom, az önbizalmának sem tettek jót a kudarcok.
– Nem is tudtam emiatt megvalósítani, amit edzéseken gyakoroltunk, görcsösen, túlzott akarással teniszeztem, ennek tudható be a rengeteg kettős hiba, amelyet ütöttem. Emellett fáradékonyabb is voltam az utóbbi időben.

– Kissé a másfél évvel ezelőtti helyzetre emlékeztet a mostani szituáció: akkor sem lehetett tudni, miért nem megy önnek a játék, míg hónapok szenvedése után ki nem derült, hogy mononukleózisban szenved.
– Ne is mondja! Számtalanszor eszembe jutott a betegség, aggódtam is emiatt eleget. Ahogy most hazaértem Indiából, szinte az első dolgom volt elmenni vérvételre. Szerencsére ezúttal nincs nagy baj, csak vashiányom van, ez okozta a fáradékonyságomat. De megúsztam annyival, hogy vitaminokat kell szednem.

– Megvan tehát a sikertelenség oka.
– Úgy érzem, igen. A múlt év végi alapozás alatt kezdődtek a gondok: nagyon szétszóródott a figyelmem, már nem csupán a teniszre koncentráltam. Továbbra is sokat edzettem, de a tréningek között számtalan programom volt, mindig csak rohantam egyik helyről a másikra. Top húszas játékosként ráadásul a versenyek idején is számos rendezvényen kell részt vennem, ez is megosztotta a figyelmemet.

– Mi hozta meg végül a változást?
– Elhatároztam, hogy kizárólag a teniszre koncentrálok.

– Meg ne haragudjon, de ez túlságosan is egyszerűen hangzik – ha akarom, elhiszem, ha akarom, nem.
– Valójában azonban nagyon nehéz döntés volt. Dohában, a japán Szugijama Aj elleni vereség után érett meg bennem az elhatározás. Épp onnan utaztunk át Dubaiba, mikor közöltem az edzőmmel, hogy kérek még egyetlen szabadnapot, amikor ütőt sem akarok látni, utána azonban kizárólag a teniszre figyelek majd. Ő persze nem nagyon hitt az egészben, el is csodálkozott, amikor látta, mekkora intenzitással vetem magam a munkába, Azt mondta, egy új Ágit látott a pályán.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKEN MEGJELENŐ SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK!
Legfrissebb hírek

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
9 perce

Premie League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 perce

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
27 perce

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Labdarúgó NB I
1 órája

Sportkönyvtár: Érvényes üzenetek

Képes Sport
1 órája

Marozsán Fábián továbbjutott Rómában, Rubljovval játszik a 64 között

Tenisz
1 órája

Ötkarikás útra lépne a magyar női hetesrögbi-válogatott

Képes Sport
1 órája

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik