| Arn Gréta-Eva Dyrnberg 6:3, 6:3 |
| Szávay Ágnes- Ildor Jacobsgaard 6:0, 6:3 |
| Arn, Szávay-Dyrberg, Jacobsgaard 6:2, 6:2 |
Simán nyerte az első mérkőzését a magyar női tenisz Fed Kupa-válogatott az Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának nyitó napján, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten. Arn Gréta 6:3, 6:3-ra nyert Eva Dyrnberg ellen, míg Szávay Ágnes hozta a papírformát és két sima szettben győzte le Ildor Jacobsgaardot. A két magyar versenyző párosban is nyert.

Szávay Ágnesnek nem okozott gondot a Jacobsgaard elleni meccs

Szávay Ágnesnek nem okozott gondot a Jacobsgaard elleni meccs
Nagyszerűen sikerült a bemutatkozása Arn Grétának a magyar együttesben, hiszen a huszonhét éves teniszezőnő játszotta az első meccset Eva Dyrnberg ellen, és rögtön az elején 3:1-es előnyhöz jutott. Igaz a dán ezután kiegyenlített, az első felvonást mégis a magyar játékos nyerte 6:3-ra.
A második játszma nagyon hasonlított az elsőre, hiszen Arn 2:1-nél elvette ellenfele adogatását, majd hozta a saját szerváit, és ezúttal is 6:3-ra győzött.
Szávay Ágnesnek nem volt nehéz dolga, hiszen ellenfele Ildor Jacobsgaard volt, akit nem tartanak számon a WTA-világranglistáján. A magyar kiválóság viszont ugyanezen rangsor huszadik helyén áll.
A mérkőzés ennek megfelelően alakult, hiszen a dán versenyző szinte pályán sem volt a Vasas versenyzője ellen, aki így az első szettet simán hozta 6:0-ra.
A második felvonás sem hozott különösebb meglepetést, hiszen 3:0-ig ezúttal is könnyedén jutott el Szávay, ezután azonban meglepetésre háromszor egymás után hozni tudta a saját adogatását a dán, így legalább nem lett annyira megalázó a vereség számára.
A szettet végül a magyar lány könnyedén nyerte 6:3-ra, így ennek és Arn Gréta győzelmének köszönhetően a magyar válogatott 2-0-s vezetésre állt Dánia csapata ellen.
A párharc utolsó, párosmeccsét simán nyerte a Szávay, Arn duó. A magyar válogatott ellenfele csütörtökön 14:30 órától Nagy-Britannia lesz.
FED KUPA, 1. FORDULÓ, B CSOPORT:
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
| Bulgária-Portugália 3-0 |
| Evtimova-Nogueira 6:2, 7:5 |
| Pironkova-Silva 6:1, 6:0 |
| Evtimova, Pironkova- Koehler, De Lattre 6:1, 6:2 |
| Hollandia-Luxemburg 2-1 |
| Reinhardt-Schaul 6:1, 6:3 |
| Thyssen-Kremer 2:6, 4:6 |
| Thyssen, Wong-Minella, Kremer 7:6 (7-5), 6:2 |
| Svájc - Nagy-Britannia 2-1 |
| Gagliardi-Keothavong 1:6, 4:6 |
| Schnyder-O,Brien 7:6 (7-5), 7:5 |
| Gagliardi, Schnyder-Baltacha, South 6:3, 6:3 |
| Románia-Lengyelország 3-0 |
| Niculescu-U. Radwanska 7:5, 4:6, 6:4 |
| Cirstea-A. Radwanska 6:4, 7:5 |
| Cirstea, Niculescu-Jans, Rosolska 6:4, 6:3 |
| Svédország-Szlovénia 3-0 |
| Larsson-Peskiric 6:3, 6:3 |
| Arvidsson-Klepac 6:2, 6:1 |
| Arvidsson, Larsson-Klepac, Peskiric 6:4, 7:6 (7-4) |
| Fehéroroszország-Grúzia 3-0 |
| Kusztova-Kvacabaja 7:5, 6:2 |
| Govorcova-Klasnyikova 6:2, 3:6, 6:3 |
| Bohus, Pucsek-Gorgodze, Mikadze 6:0, 6:0 |
Legfrissebb hírek

US Open: jól játszott Gálfi, de ez sem volt elég Nosková ellen
Tenisz
2025.08.26. 22:49

Vereséggel végződött Piros Zsombor első Grand Slam-meccse
Tenisz
2025.08.24. 23:45

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán
Tenisz
2025.08.24. 22:06

Győzelemmel kezdett Máltán a női válogatott
Magyar válogatott
2024.11.29. 16:52
Ezek is érdekelhetik



