Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a szerb Novak Djkovics a férfi teniszezők Mesterek Kupáján, Sanghajban. A világranglista harmadik helyén álló délszláv tehetséget a tornára nyolcadikként kijutó Richard Gasquet verte 6:4, 6:2-re. A találkozó mindössze 1 óra 25 percig tartott.

Reuters
Novak Djokovic elfáradt év végére, és második vereségét szenvedte el Sanghajban

Reuters
Novak Djokovic elfáradt év végére, és második vereségét szenvedte el Sanghajban
KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK
Az élmezőnybe idén berobbant, de a szezon végére láthatóan pszichésen és fizikailag is teljesen elfáradó szerb játékos a spanyol David Ferrer után Richard Gasquet-től is úgy kapott ki, hogy a meccsen végig az történt, amit az ellenfél akart.
Gasquet az első szettben kétszer öt lehetőségéből vette el Djokovics adogatását, és mivel a délszláv kitűnőség csak egyszer tudott visszavágni, a játszmát 6:4-re a francia nyerte.
A második felvonásban 1:1-es állás után oda-vissza „brékelték” egymásta küzdő felek. Először Gasquet nyerte el simán Djokovics adogatását, de a Monte-carlóban élő belgrádi sztár ekkor még azonnal visszavette az előnyt.
Ezt újabb Gasquet-brék követte, de a következő gémben Djokovicsnak újra volt esélye a visszavágásra, más kérdés, hogy ezúttal nem tudott élni vele.
Sőt 4:2-nél ismét simán elveszítette a saját adogató játékát, és 5:2 után Gasquet már könnyedén lezárta a mérkőzést.
Novak Djokovics ezt megelőzően kétszer találkozott Richard Gasquet-vel, és mindkét találkozón ő győzött. Most először szenvedett vereséget a 21 éves franciától.
Djokovics az utolsó csoportkörben a 2. helyen kiemelt Rafael Nadallal, míg Richard Gasquet David Ferrerrel talákozik.
TENISZ, FÉRFI MESTEREK KUPÁJA (4,45 millió dollár, kemény pálya), SANGHAJ
Richard Gasquet (francia, 8.) | Novak Djokovics (szerb, 3.) | 6:4, 6:2 |
Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!
Tenisz
2025.05.24. 18:57

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen
Tenisz
2025.03.21. 22:25

A jövő inkább már a jelen – lezárulóban a generációváltás
Tenisz
2025.01.11. 08:57

Novak Djokovicsot még szerdán megműtik
Tenisz
2024.06.05. 11:50

Djokovics úgy érzi, nem ő a Roland Garros fő esélyese
Tenisz
2024.05.25. 10:58
Ezek is érdekelhetik