Justine Henin kilencedik címét is begyűjtötte ebben az évben

Vágólapra másolva!
2007.10.21. 16:11
Nem lehet mondani, hogy a világelső Justine Henine sziporkázott volna a zürichi WTA-tornán, de sokat elárul, hogy így sem lehetett őt megállítani a viadalon. A finálé a stuttgarti torna döntőjének visszavágója volt, a francia Tatiana Golovinnak azonban nem sikerült bosszút állnia a Baden-Württembergeben elszenvedett vereségért, most is be kellett, hogy adja a derekát.
Golovin (balra) nem tudta feltartóztatni Henint (jobbra)
Golovin (balra) nem tudta feltartóztatni Henint (jobbra)
Golovin (balra) nem tudta feltartóztatni Henint (jobbra)
Golovin (balra) nem tudta feltartóztatni Henint (jobbra)

Pedig Golovin nem ígérkezett könnyű prédának, három bréklabdát is hárítva hozta első adogatását, majd rögtön brékelőnybe is jutott.

Henin azonban rögtön visszabrékelt, s Golovin hibáiból megélve szoros szettben ugyan, de szettelőnyhöz jutott.

A második játszmában is kapaszkodott a francia teniszezőnő, de Henin azért ügyelt arra, hogy a szükséges egy brékelőny most is kitartson a szett végéig.

Ez volt a belga klasszis 38. tornagyőzelme, úgy tűnik a legjobb úton halad a felkészülésben a két hét múlva, Madridban rendezendő WTA-világbajnokságra.

WTA-TORNA, ZÜRICH, 1,34 MILLIÓ ÖSSZDÍJAZÁS

DÖNTŐ
Justine Henin – Tatiana Golovin 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek

Újabb olimpikon aggódik az egészségéért a pekingi állapotok miatt

Archiv cikkek
2008.04.08. 14:05

Tenisz, Madrid: Bartoli beugróként nagy pofont kapott Henintől

Tenisz
2007.11.08. 21:47

Tenisz: Graf nem játszik Heninnel, csak vegyespárost Agassival

Tenisz
2007.10.24. 22:27

Tenisz: Henin-Golovin döntőt láthatnak Zürichben a nézők

Tenisz
2007.10.20. 23:29

Tenisz, Zürich: Henin-Vaidisova és Golovin-Schiavone az elődöntőben

Tenisz
2007.10.19. 22:52

Tenisz, Stuttgart: Justine Henin és Tatiana Golovin jutott a döntőbe

Tenisz
2007.10.06. 17:34

Tenisz, Stuttgart: Ivanovics búcsúzott, Henin is negyeddöntős

Tenisz
2007.10.04. 21:45

A belga Justine Henin is a nyolc között, következik Serena Williams

Tenisz
2007.09.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik