Szávay Ágnes orvosa tanácsára nem indul a zürichi tenisztornán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.10.10. 19:14
Szávay Ágnes úgy döntött, nem indul a hétfőn kezdődő, 1,34 millió dollár összdíjazású zürichi női tenisztornán. Bár korábban úgy nyilatkozott, van esély arra, hogy ott lesz Svájcban, végül orvosa tanácsára a távolmaradás mellett döntött.
Szávay Ágnes egyelőre a teljes felépülésére koncentrál
Szávay Ágnes egyelőre a teljes felépülésére koncentrál
Szávay Ágnes egyelőre a teljes felépülésére koncentrál
Szávay Ágnes egyelőre a teljes felépülésére koncentrál

„A combsérülésem szépen gyógyul, járok edzésekre, ám a szervezetem annyira le van gyengülve, hogy orvosom tanácsára úgy határoztam, lemondom a részvételt" - nyilatkozta a 18 éves játékos, aki jelenleg huszadik a világranglistán.

Szávay hozzátette, hogy pihenésre van szüksége, ezért az egy héttel később esedékes linzi viadalon sem játszik.

"Ha az egészségem megengedi, akkor november közepén kezdem meg az alapozást, és mindenképpen szeretnék fellépni a decemberi budapesti teniszgálán."

A december 10-én esedékes bemutatón többek között olyan sztárok játékát láthatja a közönség, mint a szerb Ana Ivanovic, a horvát Ivan Ljubicic, a spanyol Tommy Robredo és külön színfoltnak számít majd a francia Henri Leconte és az iráni Mansour Bahrami "teniszhumoreszkje".

A magyar kiválóság szeptember 28-án a szöuli viadal negyeddöntőjében sérülése miatt feladta a mérkőzést a görög Eleni Daniilidu ellen, majd visszalépett a tokiói tornától.

Szávay Ágnes - aki egy éve még a 253. volt a világranglistán - az idén júliusban megnyerte a palermói viadalt, negyeddöntős volt a US Openen, majd - pályafutása legnagyobb sikerét aratva - a pekingi verseny szeptember 23-i fináléjában legyőzte a világranglistán harmadik szerb Jelena Jankovicot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik