Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 22:55
Tebogo ünneplése (Fotó: Getty Images)
A zürichi Gyémánt Liga-forduló volt az utolsó lehetőség az atlétáknak, hogy kvalifikálják magukat a sorozat döntőjébe, ami szeptember 13-án és 14-én, Brüsszelben lesz.

 

„AKI FOGAD, AZ VESZÍT” – tartja az ikonikus filmidézet. Persze vannak kivételek, például ha Armand Duplantisnak hívják az embert. A rúdugrás világcsúcstartója a zürichi Gyémánt Liga-forduló „nulladik” napján egy 2023-as fogadását teljesítette azzal, hogy kiállt a 400 m gát világrekordere, Karsten Warholm ellen egy 100 méteres sprintpárbajra.

Duplantis robbanékonysága rögtön a rajt után megmutatkozott, rúdugrásban ez fontosabb képesség, mint egy körön. Az első pár méteren szerzett előnyét végül szemre könnyedén vitte végig norvég ellenfelével szemben, akinek a büntetése az volt, hogy csütörtök este egyrészes svéd mezben kellett volna odaállnia saját versenyszámában, ami végül egy combhajlító-sérülés miatt nem történt meg. Duplantis 10.37 másodperces idejéről sokat elmond, hogy 2006 óta az összes magyar bajnokságot megnyerte volna vele!

Még szintén szerdán egy másik különleges eseményt is láthattunk a svájci viadalon: a világ legjobb női rúdugrói a zürichi központi vasútállomáson versenyeztek egymással. Közülük az olimpiai bajnok Nina Kennedy alkalmazkodott a legjobban a nem mindennapi helyszínhez, a 487 centit egyedüliként ő vitte át.

Szakadó eső fogadta a Letzigrundra kilátogató 30 ezer nézőt, akik meglepve figyelhették, hogy a vizes pálya miatt Alison dos Santos a második kanyart már nem veszi be 400 m gáton. A körülmények nem mindenkit zavartak ennyire, Ryan Crouser ezúttal is 22.66 métert dobott súlylökésben, Wayne Pinnock és Miltiadisz Tendoglu pedig így is nyolc méter fölé repültek távolban. A görögök klasszisa meglepetésre 16 centivel kikapott.

Nagy meccset hozott a női 100 méter, amiben visszafogott rajtját követően Sha’Carri Richardsonnak nagyot kellett küzdenie, hogy utolérje Julien Alfredet és Dina Asher-Smitht.  A Párizs óta először futó világbajnok amerikainak ez sikerült is, szoros versenyben négy, illetve öt századmásodperccel legyőzte riválisait. A férfiaknál a legrövidebb futószám a 200 méter volt, így Letsile Tebogo legfőbb vadászterületén mutathatta meg, hogy párizsi formája nem sokat kopott (19.55). Beatrice Chebet egy híján húsz másodperces előnnyel győzött 5000 méteren, nem mellesleg 14:09.52-vel a világ idei legjobb eredményét futotta, és a versenycsúcsot is megjavította.

A nap legizgalmasabb kérdése az volt, hogy Jakob Ingebrigtsen mire megy az őt az 1500 méter olimpiai dobogójáról letaszító hármassal szemben. A norvégot ezúttal csak Yared Nuguse hajrázta le, de veresége ezen a távon mindig meglepetés.

GYÉMÁNT LIGA, ZÜRICH
Érdekesebb eredmények. Férfiak. 200 m (+0.4): 1. Letsile Tebogo (botswanai) 19.55. 1500 m: 1. Yared Nuguse (amerikai) 3:29.21. Távol: 1. Wayne Pinnock (jamaicai) 818 (-0.9). Nők. 100 m (+0.1): 1. Sha’Carri Richardson (amerikai) 10.84. Magas: 1. Jaroszlava Mahucsih (ukrán) 196

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik