Szávay Ágnes menedzselése alig különbözik a világsztárokétól

Vágólapra másolva!
2007.09.11. 18:58
Kitartás, tehetség, szorgalom – elvileg ennyi lenne a kiugró sportsikerek titka, de a megfelelő pénzügyi háttér nélkül mindez mit sem ér. Ahogy minden élsportoló, az elmúlt hetekben a tengerentúlon remeklő Szávay Ágnes életében is meghatározó szerepet játszanak a menedzserek.

Szávay Ágnes nagy utat járt be, mióta tehetséges kislányból kiváló teniszezővé nőtte ki magát. Amellett hogy rengeteget edzett, utazott, versenyzett, lemondásokkal teli pályáján fiatal korától segítették az útját egyengető menedzserek.

„Elsősorban természetesen a tehetséget nézi egy menedzser, a kivételes labdaérzék leginkább genetika kérdése – árulta el Simon János sportmenedzser, aki korábban Szávay Ágnes mellett is dolgozott. – Emellett kulcsfontosságú a küzdeni akarás, a kitartás, a monotonitás tűrése, és a testfelépítés. És nagyon fontos a családi háttér is, mert a szülők áldozatvállalására is nagy szükség van.”

Persze hiába a tehetség, az áldozatvállalás, az odaadó szülők, ez csak az első lépés a sikerhez vezető úton.

„Ha már adott egy tehetséges fiatal, kell még két nagyon fontos tényező – szögezte le Simon. –Az egyik a kitartó, megalkuvás nélküli munka: száztíz százalékot kell beletenni minden edzésbe, mert a mai világban száz százalék már nem elég. Emellett természetesen rengeteg pénzre van szükség.”

Arról, hogyan talált rá jelenlegi menedzsmentje Szávay Ágnesre, és hogy mennyire elismert a magyar lány a nemzetközi irodáknál, bővebben a szerdai Nemzeti Sportban olvashatnak.
Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
9 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
14 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
16 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
16 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
17 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik