Véget ért Rafael Nadal útja, David Ferrer folytatja a nyolc között

Vágólapra másolva!
2007.09.05. 09:13
A játéknap legnagyobb meglepetését okozva a spanyol David Ferrer elbúcsúztatta a háromszoros Roland Garros-bajnok honfitársát, Rafael Nadalt az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen. A mallorcai klasszis így még a tavalyi teljesítményét sem tudta megismételni New Yorkban – egy éve a negyedöntőig jutott.
Rafael Nadalt (balra) a sérülése is hátráltatta, így a remek napot kifogó David Ferrer jutott tovább
Reuters
Rafael Nadalt (balra) a sérülése is hátráltatta, így a remek napot kifogó David Ferrer jutott tovább
Rafael Nadalt (balra) a sérülése is hátráltatta, így a remek napot kifogó David Ferrer jutott tovább
Reuters
Rafael Nadalt (balra) a sérülése is hátráltatta, így a remek napot kifogó David Ferrer jutott tovább

Ferrer fizikailag és minden szempontból kitűnően felkészült erre a mérkőzésre, és bár az első szettet még rövidítésben elveszítette, utána már kétségtelenül ő volt a jobb.

A pusztító erejű tenyereseivel 22 nyerő ütést – összességében 48-at – bemutató Ferrer 46 perc alatt, 6:4-re nyerte a második játszmát, majd következett a döntő jelentőségű harmadik.

Ebben a szakaszban 64 percen át gyötörte egymást a két spanyol, s miután mindketten egy-egy alkalommal elnyerték egymás adogatását, 6:6-nál a tie-break követketkezett.

Ebben megint Ferrer volt a jobb, 7-4-re megnyerte a rövidítést, majd a negyedik szettben már egyértelműen fölénybe került az egyre fáradtabban mozgó, térdsérüléssel küszködő Nadallal szemben.

A találkozó a második meccslabdánál, Nadal rossz átemelésével ért véget 3 óra 28 perc után az Arthur Ashe arénában.

A 25 éves Ferrer egyértelműen azért volt jobb, mert több nyerő megoldást mutatott be ellenfelénél, akivel szemben négy elveszített meccs után tudott ismét győzni.

A sikere azért is fantasztikus, mert előzőleg öt játszmában jutott túl az argentin David Nalbandianon. A 15. helyen kiemelt, Valenciában élő játékos eddig csupán egyszer, a 2005-ös Roland Garroson jutott el Grand Slam-tornán a negyeddöntőig.

Ferrer ellenfele a nyolc között az argentin Juan Ignacio Chela lesz, aki 3 óra 41 perc alatt gyűrte maga alá a svájci Stanislas Wawrinkát (4:6, 6:2, 7:6 (8-6), 1:6, 6:4).

A US Open előtt nem sokkal, a montreali mesterversenyen Roger Federert is legyőző Novak Djokovics is bejutott az 5. fordulóba, miután nagy küzdelemben 7:5, 7:6 (7-2), 6:7 (6-8), 6:1-re verte az argentin Juan Monacót.

A rendkívül sok, 59 ki nem kényszerított hibát elkövető szerb klasszis ugyanakkor a kulcspillanatokban jól koncentrált, a negyedik játszmában pedig 34 perc alatt söpörte le a Grand Slam-tornán az idei US Open előtt soha még csak meccset sem nyerő, 23 esztendős riválisát.

Djokovics a négy közé jutásért a veterán spanyol Carlos Moyával csap majd össze. Moya a mindössze 19 éves lett meglepetésembert, Ernest Gulbist ütötte el a továbbjutástól. Gulbis bátran, támadó felfogásban játszott, de 48 nyerő megoldás mellett 64 (!) önhibát vétett, így a stabilabb Moya 7:5, 6:2, 6:7 (5-7), 6:4-gyel lépett tovább.

TENISZ, AMERIKAI NYÍLT BAJNOKSÁG (US OPEN), NEW YORK

FÉRFI EGYES, 4. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ):
Moya (spanyol, 17.)–Gulbis (lett) 7:5, 6:2, 6:7 (5-7), 6:4
Djokovics (szerb, 3.)–Monaco (argentin) 7:5, 7:6 (7-2), 6:7 (6-8), 6:1
Ferrer (spanyol, 15.)–Nadal (spanyol, 2.) 6:7 (3-7), 6:4, 7:6 (7-4), 6:2
Chela (argentin, 20.)–Wawrinka (svájci) 4:6, 6:2, 7:6 (8-6), 1:6, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik