Ivanovics (szerb, 6.) | Vaidisova (cseh, 12.) | 4:6, 6:2, 7:5 |
A Roland Garroson finalista Ana Ivanovics 0-1-ről, három meccslabdáról fordított és nyert Nicole Vaidisova ellen az angol nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A szerb szépség a folytatásban Venus Williamsszel találkozik.

Reuters
Ana Ivanovics bravúros győzelmet aratott

Reuters
Ana Ivanovics bravúros győzelmet aratott
A 39 perces első szett még a 18 éves cseh klasszis sikerét ígérte, Ivanovics ekkor még nem igazán találta a ritmust. Pedig Vaidisova 16 önhibát vétett, de a kétszer annyi (12-6) nyerő ütés elégnek bizonyult a részsikerhez.
A második szett nagy fordulatot hozott, az egyre bátrabban és pontosabban teniszező Ivanovics ugyanis háromszor brékelt, csak egyszer bukate el adogatójátékát. A 19 éves szerb csillag sokkal jobban adogatott és fogadott, így a cseh szépségnek esélye sem volt.
A harmadik hozta az igazi drámát, hiszen Vaidisova gyorsan brékelt, majd már a győzelemért is adogathatott. Három alkalommal jutott egy labdára a sikertől, de Ivanovics mindig egyenlített, majd 6:5-nél némi szerencsével meccslabdához jutott, mivel riválisa elrontott egy könnyűnek tűnő röptét.
A tinirangadó addigi forgatókönyve újabb fordulatot ígért, de nem így történt, mert a cseh teniszező kettőshibát ütött. Így a hatodik helyen kiemelt Ana Ivanovics pályafutása legnagyobb wimbledoni sikerét ünnepelhette, hiszen korábban legfeljebb a negyedik körig jutott.
ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (WIMBLEDON), NEGYEDDÖNTŐ
Legfrissebb hírek

Tenisz: Ivanovics kikapott, nem lesz szerb házi döntő Rómában
Tenisz
2010.05.07. 20:50

Tenisz: a viág 2. leggazdagabb embere szponzorálja Ivanovicsot
Tenisz
2009.05.22. 00:24

Szávay: Megmutatom, hogy tudok még jobban is teniszezni!
Tenisz
2009.03.30. 10:06

Tenisz: Ivanovics lesz Szávay ellenfele a 3. fordulóban
Tenisz
2009.03.29. 05:11

Tenisz: Zvonarjova nyerte meg a nők versenyét Indian Wellsben
Tenisz
2009.03.22. 22:32

Zvonarjova letaszította Indian Wells-i trónjáról Ivanovicsot
Tenisz
2009.03.22. 22:32

Tenisz: a címvédő Ana Ivanovics a nyolc közé jutott
Tenisz
2009.03.20. 01:16
Ezek is érdekelhetik