Justine Henin és Jelena Jankovics is továbbjutott a harmadik körbe

Vágólapra másolva!
2007.05.30. 20:35
Két szettben jutott tovább a címvédő Justine Henin és a negyedik helyen kiemelt Jelena Jankovics is a francia nyílt teniszbajnokságon. A belgával az első szettben még tartotta a lépést osztrák ellenfele, de a másodikban már tarolt a világelső.
Justine Henin a második szettben ellenállhatatlan volt
Justine Henin a második szettben ellenállhatatlan volt
Justine Henin a második szettben ellenállhatatlan volt
Justine Henin a második szettben ellenállhatatlan volt

Justine Henin az első körben Jelena Vesznyinát búcsúztatta két játszmában, és most szintén két szettre volt szüksége az osztrák Tamira Peszek ellen.

A belga világelsőt ezúttal az első szettben megszorongatta ellenfele, hiszen csupán 7:5-re hozta ezt a felvonást a címvédő.

A második játszmában Henin az elején elhúzott, majd jött az esőszünet, de ez sem zavarta meg a belga klasszist, és ezt a szettet már magabiztosan hozta 6:1-re.

A belga klasszis a következő fordulóban a huszonnyolcadik helyen kiemelt Mara Santangelóval mérkőzik majd.

A negyedikként rangsorolt Jelena Jankovics szintén két játszmában került a legjobb harminckettő közé, miután kétszer 6:3-ra verte a kolumbiai Catalina Castanót.

A második kör eddigi legsimább győzelmét a tizedik helyen kiemelt Gyinara Szafina aratta, aki az izraeli Obzilert verte 6:1, 6:0-ra.

A tizenharmadikként rangsorolt Jelena Gyementyeva két szoros játszmában, 7:5, 7:5-re győzte le a francia Mathilde Johanssont.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS)

2. FORDULÓ
Henin (belga, 1.) – Paszek (osztrák) 7:5, 6:1
Santangelo (olasz, 28.) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:3, 6:2
Bammer (osztrák, 20.) – Szavcsuk (ukrán) 6:0, 6:3
Szafina (orosz, 10.) – Obziler (izraeli) 6:1, 6:0
Schiavone (olasz, 23.) - Bacsinszky (svájci) 6:3, 7:6
Krajicek (holland) – Perry (amerikai) 6:4, 5:7, 6:1
V. Williams (amerikai, 26.) - Harkleroad (amerikai) 6:1, 7:6
Bartoli (francia, 18.) – Petkovic (német) 0:6, 6:2, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 13.) - Johansson (francia) 7:5, 7:5
Cohen- Aloro (francia) - Peschke (cseh) 6:1, 6:1
Garbin (olasz, 19.) - Llagostera Vives (spanyol) 6:4, 6:3
Jankovics (szerb, 4.) – Castano (kolumbiai) 6:3, 6:3
Stosur (ausztrál, 27.) – Kirilenko (orosz) 6:1, 3:6, 7:5
Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
11 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
17 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
18 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
19 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
20 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik