Mathieu a hóhért akasztotta

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.08.10. 23:51
Címkék
Utolsóként a világranglistán akkor az 58. helyen álló Paul-Henri Mathieu fért fel alanyi jogon a montreali főtáblára, amit csak azért érdemes kiemelni, mert ha az ifjú francia selejtezőre kényszerül, nem biztos, hogy ott lenne a legjobbak között - vagy ha igen, nem Andy Roddickkal került volna össze. Hanem éppen Roddick bánkódhat emiatt, Mathieu ugyanis kiejtette őt az első fordulóban, a kanadai verseny első nagy meglepetését szállítva ezzel.
Paul-Henri Mathieu az idén – kilencedik próbálkozásra – elôször vert meg Top 10-es teniszezôt
Paul-Henri Mathieu az idén – kilencedik próbálkozásra – elôször vert meg Top 10-es teniszezôt
Paul-Henri Mathieu az idén – kilencedik próbálkozásra – elôször vert meg Top 10-es teniszezôt
Paul-Henri Mathieu az idén – kilencedik próbálkozásra – elôször vert meg Top 10-es teniszezôt
Paul-Henri Mathieu az idén – kilencedik próbálkozásra – elôször vert meg Top 10-es teniszezôt
Paul-Henri Mathieu az idén – kilencedik próbálkozásra – elôször vert meg Top 10-es teniszezôt

"Mivel korábban Szafint és Samprast is megvertem, értelemszerűen nem ez pályafutásom eddigi legnagyobb győzelme, bár mindenképpen előkelő helyen rangsorolom. Jól teniszeztem, ez a lényeg" - közölte a tavalyi döntős Roddickot a saját fegyverével legyőző (14 ász, szemben a hárommal…) Mathieu, míg a második kiemelt amerikai így értékelt: "Teljesen más labdákkal játszunk itt, mint Washingtonban, ahol a hét végén bajnok lettem, de nem emiatt kaptam ki. Paul-Henri egyszerűen jobb volt."

Az első forduló krónikájához tartozik még, hogy az első kiemelt Nadal több mint két és fél órás
csatában gyűrte le Moyát, illetve hogy az egykori világelső Ferrero méretes zakót "szabott" a hetedikként jegyzett Coriára.

Hewitt bélfertőzése

Nem csupán Andy Roddick járt pórul a legjobbak közül a kanadai mestertorna első fordulójában, a kiesés sorsára jutott Lleyton Hewitt is, igaz, ő más okból. Az ausztrál klasszis bélfertőzést kapott, és annyira gyengének érezte magát, hogy 3:4-es állásnál kénytelen volt kezet nyújtani ellenfelének, a francia Florent Serrának. "Néhány napja semmi sem megy le a torkomon. Talán ha nem lett volna ekkora hőség, be tudom fejezni a mérkőzést, így viszont semmi értelme sem volt a folytatásnak" - magyarázta utóbb Hewitt. Profi pályafutása során eddig 504 mérkőzést játszott, és csupán másodszor fordult vele elő, hogy feladásra kényszerült.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
2 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
3 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
4 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
4 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik