Három magyar továbbjutó

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.05.18. 21:39
Címkék
Mandula Petra két játszmában gyôzte le a selejtezô 16. kiemeltjét (Fotó: Mirkó István)
Mandula Petra két játszmában gyôzte le a selejtezô 16. kiemeltjét (Fotó: Mirkó István)
Mandula Petra két játszmában gyôzte le a selejtezô 16. kiemeltjét (Fotó: Mirkó István)
Mandula Petra két játszmában gyôzte le a selejtezô 16. kiemeltjét (Fotó: Mirkó István)
Mandula Petra két játszmában gyôzte le a selejtezô 16. kiemeltjét (Fotó: Mirkó István)
Mandula Petra két játszmában gyôzte le a selejtezô 16. kiemeltjét (Fotó: Mirkó István)

Andre Agassi már vasárnap megérkezett, később Marat Szafin, Roger Federer és Andy Roddick is megjelent a párizsi teniszcentrumban, hogy aztán a Roland Garros hétfői kezdéséig nyilvános edzéseken, illetve bemutatómérkőzéseken szórakoztassák a már ilyenkor is szépszámú nézősereget. Persze, akadnak olyanok is, akik nyakig vannak a munkában: a selejtezősök.
Amint közeledünk az idény második Grand Slam-tornájának rajtjáig, úgy lesznek egyre kevesebben, a feszültség ugyanakkor nő, elvégre a kvalifikációban is rendkívül nehéz egymás után három mérkőzést megnyerni, ami feljogosít a főtáblás szereplésre. Magyar szempontból mindenesetre elég jól kezdődött a női egyes selejtezője, öt indulónk közül három bejutott a második fordulóba, megtéve ezzel az első lépést a 128-as tábla felé.

Németh Virág és Kuti Kis Rita számára eddig tartott a selejtező, Mandula Petra, Gubacsi Zsófia és Kapros Anikó ellenben győztesen zárta az első kört, ami különösen Mandula esetében dicséretes. Március óta nem játszott tétmérkőzést, makacs hát-, illetve derékproblémával küszködött (a 255. helyre csúszott vissza a világranglistán), gyógytornára is járt, és csak remélte, hogy ott lehet majd a párizsi selejtezőben. Egyelőre úgy fest, nincs nagy baj, viszonylag simán elintézte a 16. helyen kiemelt szlovák Lubomira Kurhajcovát, akit eddig nem tudott legyőzni - igaz, ezt megelőzően csupán egyszer, a 2002-es budapesti WTA-tornán találkoztak. Gubacsi Zsófia és Kapros Anikó sem vesztegette az idejét, mind a ketten kiosztottak egy-egy 6:0-s szettet a francia Haring, illetve a cseh Hrdinová ellen; Mandula legközelebb a német Klaschkával, Gubacsi a 22. kiemelt cseh Birnerovával, Kapros pedig a negyedik helyre rangsorolt, szintén cseh Safarovával csap össze.
A párizsi Grand Slam-tornához kapcsolódó hír, hogy a kétszeres döntős Kim Clijsters továbbra is fájlalja a térdét, és még ő maga sem tudja, rajthoz állhat-e a jövő héten. "Ha csak egy kicsit is fájni fog, rögtön abbahagyom, nem kockáztathatom az egészségemet. Mindenesetre úgy tervezem, hogy elindulok" - olvasható a belga teniszező honlapján. Clijsters a csuklósérülése miatt csaknem a teljes 2004-es idényt kihagyta, majd miután az idén márciusban visszatért, megnyerte az Indian Wells-i és a Key Biscayne-i szupertornát. Néhány hete a berlini viadalon labdamenet közben térdsérülést szenvedett, azóta nem teniszezett.

Lleyton Hewitt is csak az utolsó pillanatban dönti el, hogy nekivág-e a versenynek. A március óta nem játszó, nemrégiben bordatörést szenvedő ausztrál klasszis menedzsere szerint nincs túl sok esély arra, hogy Hewitt teljesen felépüljön a rajtig.

Szavazás

Roland Garros 2005. Ki nyeri a női egyest?

---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
3 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
3 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
4 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
4 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik