Novák volt a nyugodtabb

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.10.10. 22:08
Címkék
Jirí Novák megmutatta, hogy Lleyton Hewitt elődöntőbeli legyőzése bizony nem volt véletlen, a tokiói torna fináléjában Taylor Denten is átlépett. A cseh teniszező ugyan elbukta az első szettet, aztán viszont szinte esélyt sem adott ellenfelének. "Mindketten idegesen kezdtünk, később én nyugodtam meg jobban, és ezzel együtt az önbizalmam is megjött. Számítottam rá, hogy így lesz, mert egész héten nagyon jól ment a játék, kiváló teniszezőket vertem meg" - nyugtázta a pályafutása hatodik egyéni diadalát elkönyvelő Novák.A nőknél Filderstadtban rendeztek döntőt vasárnap - az amerikai Lindsay Davenport egy Porschét vihetett haza innen, pedig csak egyetlen játszmát ütögetett végig Amélie Mauresmo ellen, azt sem nagy megerőltetéssel. A francia játékosnak tulajdonképpen már az első szett elején meghúzódott a combizma, olyannyira, hogy a másodikba már bele sem kezdett."Rossz érzés így nyerni, nem tudok igazán örülni a sikernek. Csupán egy kemény gémet vívtunk, utána már végig azt láttam, hogy Amélie-t zavarja a sérült lába" - mondta Davenport, aki az idén már karriercsúcsnak számító hetedik tornagyőzelménél jár, öszszesen pedig a negyvenötödiknél. Pillanatnyilag az a legnagyobb kérdés, vajon Mauresmo sérülése olyan súlyos-e, hogy a héten kezdődő Kreml-kupán sem tud elindulni. Ha ez lesz a helyzet, Davenportnak Moszkvában elég lesz egy meccset megnyernie, s máris ő fogja vezetni a WTA-ranglistát, mivel csupán 15 ponttal áll Mauresmo mögött.Tornaeredmények
FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, GRAND PRIX DE TENNIS DE LYON, LYON (791 750 dollár, fedett, szőnyeg). Döntő: Söderling (svéd)-Malisse (belga) 6:2, 3:6, 6:4
ATP-TORNA, TOKYO OUTDOOR, TOKIÓ (690 000 dollár, kemény pálya). Döntő: J. Novák (cseh, 5.)-Dent (amerikai, 7.) 5:7, 6:1, 6:3
NÔI TORNA
WTA-TORNA, PORSCHE TENNIS GRAND PRIX, FILDERSTADT (650 000 dollár, fedett, kemény pálya). Döntő: Davenport (amerikai, 2.)-Mauresmo (francia, 1.) 6:2-nél sérülés miatt fa.
Legfrissebb hírek

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Hátsó füves
13 perce

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
14 perce

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
32 perce

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
42 perce

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
45 perce

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
1 órája

Kanadai bajnok – Thomas Müller mostantól egyedüli német rekorder

Minden más foci
1 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik